Szórakozás

Csongrád megye: Reszkessetek gyorshajtók!

Fokozottan ellenőrzi a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya az autópályákat és a határ felé vezető utakat.

A gyorshajtók kiszűrésén túl a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével együttműködve a teherautók vezetési-és pihenőidejének betartatására is kiemelt figyelmet fordítanak.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztálya egy hónap alatt közel 9 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki 234 esetben. A megbírságoltak jelentős többsége, 196-an valamelyik külföldi ország állampolgárai voltak, akik elsősorban a sebességhatárokra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

A rendőrök valamennyi külföldi szabálysértő esetén éltek a jogszabályban biztosított azon joggal, hogy amíg a bírságot nem fizették be, nem folytathatták útjukat. Idén eddig visszatartásra nem volt szükség, ugyanis mindenki inkább a helyszínen fizetett. Az a négy külföldi kamionsofőr is, akikre az egyenruhások a vezetési- és pihenőidő be nem tartása miatt szabtak ki egyenként 800 ezer forintos bírságot. Tegnap délután pedig 130 ezer forint közigazgatási bírságot fizetett be a helyszínen egy román Audi sofőrje, akit mozgó ellenőrzés közben a Szőregi úton 114-gyel mértek be a főkapitányság Forgalom Ellenőrző Alosztályának munkatársai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik