Sport

Örökre eltiltanák a „drogozó” ausztrál úszókat

james magnussen (ausztrál úszók, james magnussen)
james magnussen (ausztrál úszók, james magnussen)

Az ausztrál úszósport egyik legendája, Dawn Fraser a lehető legkomolyabb büntetést szabná ki a vétkes sportolókra.

Mint már mi is írtunk róla, több, az olimpián részt vevő ausztrál úszó vallotta be, hogy a londoni játékokat megelőzően nyugtatókat, illetve altatókat használtak. A 100 méter gyorson világbajnok, valamint olimpiai ezüstérmes James Magnussen és társai a stilnox nevű szert használták, ami ugyan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján nem szerepel, azonban az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) tiltja a használatát, mivel függőséget is okozhat.

Az eset megosztotta az ausztrál közvéleményt, míg egyesek nem büntetnék meg az úszókat, addig mások ellenzik a tettüket. Utóbbiak táborát erősíti Dawn Fraser, ausztrál úszólegenda is:

„Azokat a sportolókat, akik drogoznak, örök életükre el kellene tiltani. Számukra nem szabadna visszaútnak lennie. Azért kellene őket megbüntetni, mert rossz példát mutatnak a fiataloknak” – mondta Fraser.

A 75 esztendős hölgy, aki az utóbbi időben a politikában éli ki magát, a többi közt arról is ismert, hogy azon három úszó egyike, aki három egymást követő olimpián is megnyerte ugyanazt a számot: neki 100 méter gyorson sikerült ez a bravúr. A másik kettő a mi Egerszegi Krisztinánk, illetve az amerikai Michael Phelps.

Az ausztrál úszók ügyében egyelőre nincs döntés, ám könnyen előfordulhat, hogy hazájuk olimpiai bizottsága elveheti tőlük a 2016-os riói játékokig folyósítandó járandóságukat, illetve a három londoni érmestől visszakövetelheti jutalmukat. Magnussen 10 ezer, Matt Targett és Tommaso D’Orsogna 7500 ausztrál dollárt kapott.

Az ausztrálok az utóbbi két évtized alatt a londoni játékokon teljesítettek a leggyengébben úszásban: csupán egyetlen arany-, hat ezüst- és három bronzérmet szereztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik