Belföld

Sokkoló táblák a főutak mellett Győr megyében

Tíz sokkoló táblát helyezett ki négy megyei főútra a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság. A rendőrség az akciótól azt várja, hogy talán hatással lesz a sofőrökre és csökken a halálos kimenetelű balesetek száma.

A bizottság nemrégiben célirányosan elvégezte térségünk főútjainak baleseti elemzését és az első félév statisztikai adatainak tükrében döntöttek úgy a szakemberek, hogy a közútkezelő engedélyével, figyelemfelkeltő táblákat állítanak négy gócpont: az 1-es, a 81-es, a 82-es és a 83-as számú főút területeire.

„A helyszínek kijelölésénél nagy szerepet játszott, hogy olyan környezetbe helyezzük a transzparenseket, ahol nem zavarják a közlekedőket, vagyis egyenes útszakaszokról van szó, valamint ahol egyébként sincs más tábla a környéken. Három témakörben – gyorshajtás, ittas vezetés és a biztonsági eszközök passzív használata – olvashatók üzenetek, melyek az eddigi tapasztalataink szerint eddig mindig célba értek” – mondta Rosta Roland a baleset-megelőzési bizottság titkára.

A megyei főkapitányság egyébként egy úgynevezett, „Mentsétek az életünket” nemzetközi programnak is aktív résztvevője, ez a projekt elsősorban az ittas balesetek megelőzésére fókuszál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik