Szórakozás

Lopják a kerékpárokat Vásárhelyen

Újabb két kerékpártolvajt értek tetten a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei az éjszaka folyamán.

A rendőrök két férfira lettek figyelmesek, akik a Tóalj utcán két kerékpárt toltak. Igazoltatásuk során elszámoltatták őket a biciklik eredetére vonatkozóan, de ketten kétfélét mondtak, majd teljesen bele is zavarodtak a történetbe – mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Ekkor derült ki, hogy mindkét kétkerekűt a közeli kerékpártárolóból lopták el.

A rendőrök közben megtalálták a sértetteket is, akik egyértelműen azonosították, hogy az ő biciklijükről van szó.

A két tetten ért hódmezővásárhelyi férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök vizsgálják, hogy további kerékpárlopásokkal összefüggésbe hozhatók-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik