Belföld

Jaj a bliccelőknek Fejérben

Fokozott és koncentrált ellenőrzésbe kezd az Alba Volán.

Egy buszon az eddigi 1 helyett mostantól 2-3 ellenőr lesz, és fokozottan figyelnek egy-egy járatra.

Az elmúlt hónapokban a sofőrök arról panaszkodtak, hogy egyre többen próbálnak bliccelni a buszokon. A helyi, székesfehérvári és dunaújvárosi járatokon, valamint a megyei helyközi közlekedésben külön-külön több tíz millió forint kárt okoznak évente azok, akik nem vesznek jegyet, vagy kevesebbet fizetnek azért- mondta a Fehérvár24-nek Tóth István, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója.

Nem volt még példa arra, hogy decemberben tartsanak fokozott ellenőrzést. Eddig inkább iskolakezdéskor volt jellemző a bliccelés, a gyerekek akkor szokták inkább csokira költeni a bérletre kapott pénzt- tette hozzá Tóth István.

Az utasok gyakran tapasztalják, hogy a sofőrnek kevesebbet lehet fizetni, ha nem kérnek jegyet. A vezérigazgató figyelmeztet: ez vesztegetés bűncselekményének számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik