Belföld

Mélyebb EU-integrációt!

A jövő nemzedéke érdekében további uniós összefogást sürget a leköszönő soros EU-elnök.

További lépéseket kell tennie az Európai Uniónak az egységesedés útján, különben a jövő nemzedékek helyzete válhat nehezebbé – vélte Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerdai strasbourgi beszédében.

Az Európai Parlament plenáris ülésén, Lengyelország soros elnökségének közelgő befejezése alkalmából felszólalva a kormányfő hangoztatta, hogy a nemzetközi gazdasági válság továbbra is rányomja bélyegét az unió működésére, ráadásul egyfajta bizalmi és politikai válságot teremtett. Felül kell kerekedni a nemzeti önzőségeken, és mélyebb integrációra kell törekedni – hangoztatta Tusk. Önnön elnökségének némi kritikájaként is úgy vélte, “nem lehet megmondani, hogy az EU ma egységesebb-e, mint fél évvel ezelőtt volt”.

A vitában felszólaló képviselők túlnyomó többsége és José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke is méltatta a lengyel elnökség munkáját, kiemelve az eredmények közül a válság elleni harcban, illetve a gazdasági együttműködés szorosabbá tétele érdekében tett lépéseket, Horvátország csatlakozási szerződésének elkészítését és aláírását, valamint a keleti partnerségi csúcstalálkozót.

Több felszólaló képviselő dicsérően utalt a lengyelt megelőző magyar elnökségre is. Barroso is megemlítette, hogy a munka sok tekintetben az előző elnökség által készített alapokra épült.

A magyar képviselők közül felszólalt Gyürk András, a Fidesz EP-delegációjának vezetője. Kijelentette, hogy a lengyel elnökség a rendkívüli gazdasági helyzet ellenére, “a magyar elnökség örökségével jól sáfárkodva” véghezvitte a programját. Úgy vélte, hogy a lengyel és a magyar elnökségnek köszönhetően Európa erősebb lett.

A fentebb említett eredmények mellett Gyürk András kiemelte, hogy az elnökség az energiapolitika területén is “nagy erőket mozgósított”. Ennek köszönhetően hatékonyabbá válhat a harmadik országokkal szembeni uniós fellépés, ami 500 millió európai fogyasztó közös érdeke. Jelentős eredmény szerinte az is, hogy megkezdődtek a tárgyalások a Kaszpi-tenger környéki gázvezetékrendszerről, ez jelentősen javíthatja majd az uniós ellátásbiztonságot.

Herczog Edit (MSZP) felszólalásában arról beszélt, hogy a lengyel elnökség “a maradás helyett a haladást, a befordulás helyett a nyitást, a zaj helyett a hatékonyságot, a dacos különállás helyett az uniót választotta”. A lengyel, magyar, két jó barát… kezdetű közmondást némiképp átalakítva a képviselő “két jó barát”-nak nevezte Lengyelországot és Európát.

Barroso a plenáris vitában megerősítette, hogy az EU gyorsan haladni kíván a múlt héten elhatározott új kormányközi szerződés elkészítésével, és az arról folyó tárgyalásokat a következő fél év végére le szeretné zárni. Hozzátette, hogy ebben már az új elnökségre, Dániára vár kiemelt szerep.

A válság még nincs az EU mögött, nagyon sok munka vár a központi intézményekre, így a soros elnökség irányította Tanácsra is – hangoztatta a bizottsági elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik