Szórakozás

Egy feltételezett lopás miatt raboltak el egy idős férfit Felgyőn

Megláncolva tartottak fogva egy idős férfit Felgyőn. A sértett két nap után tudta kiszabadítani magát.

Urbán Zoltán alezredes, a Csongrád megyei rendőrfőkapitány helyettese sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 76 esztendős férfit a gyanúsítottak, egy apa és fia, azért hurcolták el hétfőn, mert azt feltételezték, hogy tanyájukról ellopott egy utánfutót.

A két férfi hétfőn állította meg a kerékpárján hazafelé tartó sértettet, földre kényszerítette, kezét-lábát összekötötte, majd egy közeli tanyára vitte, ahol egy néhány négyzetméteres, vályogfalú, földpadlós ólba zárta, és megláncolta. Áldozatukat étlen-szomjan tartották fogva, és többször is felszólították, szabadulása érdekében vallja be, hogy köze van az utánfutó eltűnéséhez. Az idős férfi következetesen tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt, mégsem engedték szabadon – közölte az alezredes.

A sértettnek szerdán sikerült kiszabadítania magát: a kukoricáson át négykézláb elvonszolta magát a közeli műútig, ahol megállított egy autót. Mentőt hívtak hozzá, majd kórházba vitték. Az idős férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, kiszáradt, de a körülményekhez képest jó állapotban van, valószínűleg csütörtökön hazaengedik a kórházból

A két férfi ellen őrizetbe vételük mellett emberrablás bűntette miatt indult eljárás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik