Belföld

Kényszerszünet volt a fehérvári Ligetsori Óvodában

Hétfőtől ventillátorokkal és olajradiátorokkal is fűtik az intézményt.

A fehérvári Ligetsori Óvodában – a nagy hideg miatt – a múlt héten részleges szünetet hirdettek. A szülőktől azt kérték, hogy aki teheti, tartsa otthon gyermekét. Napokig nyolc csoport helyett csak négy csoport üzemelt – tudta meg a Fehérvár24 a szülőktől.

Fülöpné Varga Gabriella, az intézmény vezetője elmondta: a héten megnyitották valamennyi csoportot. A múlt hét végén vettek két hőventillátort, így most a központi fűtés mellett még azokkal és a két éve beszerzett olajradiátorokkal is fűtik a csoportszobákat. Reggel már 18 fok van az épületben, napközben pedig eléri a hőmérséklet a 22-23 fokot.

A vezető hangsúlyozta: a 33 éves beton elemekből összeállított egyszintes épületben rossz a szigetelés, nem volt még ablakcsere és a panelek találkozásánál is jön be a hideg.

A Ligetsori Óvodában nem először alakult ki télen ilyen helyzet. Az intézménybe 204 kisgyerek jár. A szülők együttműködését és türelmét lapunkon keresztül is köszöni az intézményvezető.

Már dolgozik a polgármesteri hivatal beruházási irodája a megoldáson – mondta el megkeresésünkre Brájer Éva alpolgármester. Hozzátette: az előző ciklusban az önkormányzat készített egy anyagot. Eszerint a kazánok felújítására lenne szükség. Ő azonban múlt vasárnap az intézményben járt és úgy látta: a szigetelés és a hosszú üvegablak miatt megy el a hő.

Az alpolgármester kiemelte: a polgármestert tájékoztatta, ezért kint jártak az óvodában a beruházási iroda munkatársai. Felmérték a helyzetet, kidolgozzák, hogyan lehetne az intézményt felújítani. Egy teljes felújítás nagyon sokba kerülne, így lehet, hogy csoportszobánként fogják majd a nyílászárókat cserélni. Az iroda jelentése még a héten elkészül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik