Belföld

Az Audi Hungaria árbevétele hatodával nőtt

Hatodával növelte árbevételét tavaly a győri székhelyű Audi Motor Hungaria Kft. - jelentette be csütörtöki ingolstadti sajtótájékoztatóján Johannes Roscheck pénzügyi igazgató.

A társaság árbevétele 2011-ben 5,598 milliárd euró volt, ami 17,2 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 600 millió eurót, ami 3,8 százalékos bővülés. Az operatív eredmény az előző évi szinten maradt 551 millió eurós értékével.

Motorból 14,3 százalékkal több, összesen 1.883.757 darab készült, kész járműből pedig 39.518-at gyártottak Győrben; az utóbbi adat 2,5 emelkedést mutat az előző évhez képest – közölte. Johannes Roscheck elmondta, hogy mintegy 230 százalékkal, 685 millió euróra emelkedett tavaly a beruházásra fordított összeg, ebből 74 milliót a motorgyártásban résztvevő beszállítók fejlesztésére, 359 milliót pedig a győri gyár jövőre elkészülő bővítésére fordítottak. Ebből új termékekre 107, építésre és épületgépészetre 208 millió eurót költöttek. Utóbbiak 78 százalékát magyar alvállalkozók végezték, akik az összes pályáztatott tavalyi megbízás 46 százalékát nyerték el.

Szólt arról is: mindezzel az Audi 4,7 milliárd euróra növelte a győri telephely kiépítésére költött összeget, amivel a legnagyobb magánbefektető az országban.
Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke elmondta: 2011 végén 7.322 saját munkavállalója volt a cégnek, amely az év folyamán 1.400 alkalmazottat vett fel. Az év során mintegy 30 ezren pályáztak meg valamely állást a cégnél.

Az MTI érdeklődésére azt közölte: egyelőre nem született döntés arról, hol építi fel logisztikai parkját a győri gyár, de “Gönyű esélyei nagyon jók” ebben a versenyben. Emlékeztetett arra, hogy a terület a magyar állam tulajdonában van, közúti és vasúti csatlakozással is rendelkezik, noha kérdéses, hogy ez utóbbit mennyire tudná kihasználni az Audi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik