Belföld

Milliós Nemak-terem a Jedliknek

Az alumínium hengerfejeket gyártó Nemak Győr Kft. egy komplett terem berendezésével segítette a Jedlik középiskola munkáját. A kezdeményezés nem újkeletű, ez a második céges helyiség az intézményben.

A környezet neveli a diákságot, még akkor is, ha a gyermek elkövet néha egy kis zsiványságot”- így kezdte köszöntőbeszédét Domonkos László, a Jedlik Ányos Informatikai és Gépipari Középiskola igazgatója csütörtökön, a Nemak-terem ünnepélyes átadásán. Az ipari parkban működő, világhírű autógyárak beszállítójaként is ismert cég idén már második alkalommal ajándékozza meg partnerintézményét, egy, a XXI. századi elvárásoknak is megfelelő teremmel, ezzel is segítve a szakember utánpótlásképzést. „Jó néhány éve szoros kapcsolatban állunk az iskolával, és kölcsönösen segítjük egymást, ami mindenképpen példaértékű. Örülünk, hogy egy kis eszközbeszerzéssel mi is támogatni tudjuk a jedlikes diákok képzését, és remélem, hogy a jövőben akár már két terem komplett berendezését is biztosítani tudjuk. Ez a célunk!” – hangsúlyozta Tóth Dávid, a Nemak Győr Kft. ügyvezetője.

A vállalat a beruházás eredményeként ergonómiailag tesztelt, német szabadalmú bútorzattal, számítógéppel, egy LCD televízióval és komplett hangtechnikával ajándékozta meg az iskolát, mintegy 1,8 millió forint összértékben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik