Szórakozás

Betörés közben kattant a bilincs

Betörőket értek tetten a Szegedi Rendőrkapitányság Újszegedi Rendőrőrsének munkatársai Újszentivánon. Az egyik elfogott gyanúsított korábban még a saját apját is meglopta.

Egy újszentiváni tanyába tört be három fiatalember november 7-én, ahonnan kéziszerszámokat és használati tárgyakat vittek el félmillió forint értékben – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az elkövetők több értéktárgyat hátrahagytak a betörés után. Az Újszegedi Rendőrőrs munkatársai ezért fokozottan figyeltek a területre, mivel arra számítottak, hogy a tolvajok esetleg visszatérnek. Gyanújuk be is igazolódott, ugyanis másnap éjszaka meg is jelent egy autó a tanyánál, és a benne ülők belopóztak az épületbe. Ekkor már a rendőrök ott voltak és pakolás közben tetten érték a csapatot.

Az előállítás során kiderült, hogy egy 23 éves apátfalvi fiatalember és 21 éves szegedi társa a bűncselekmény előtt kábítószert is fogyasztott, sőt az idősebbik korábban édesapja kübekházi házát is feltörte már.

A Szegedi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette és lopás bűntette, valamint visszaélés kábítószerrel vétsége miatt kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Két társuk szabadlábon védekezhet. A nyomozás arra is kiterjed, hogy a csapat korábban követett-e már el hasonló bűncselekményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik