Szórakozás

Apja és lánya csempészte a határsértőket

Apját és lányát fogták el a rendőrök tegnap délben Ásotthalom külterületén, miközben 9 határsértővel Ausztria felé haladtak.

Lakossági bejelentést követően vontak intézkedés alá a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai két személyautót Ásotthalom külterületén tegnap délben.

Az egyenruhások összesen kilenc határsértőt (pakisztáni, török és koszovói állampolgárok) találtak a Renault-ban és a Suzukiban. A két autót apa és lánya vezette, akik Nagykátáról utaztak le a magyar-szerbiai határra, hogy Ausztriába eljuttassák az illegális migránsokat.

A 43 éves férfi és 18 éves lánya kihallgatása során beismerő vallomást tett. A rendőrség őrizetbe vette őket és embercsempészés bűntette megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Az elfogott határsértők közül három török állampolgár szintén bűnügyi őrizetbe került, mivel ők már nem először próbálkoztak illegálisan a schengeni övezetbe jutni.

Ma hajnalban Mórahalom külterületén egy lett rendszámú Opel Omegát állítottak meg a rendőrök, amit egy lett állampolgár vezetett. A kocsiban 4 felnőtt és 2 gyermek (3 év alattiak) utazott, akik mindannyian néhány perccel korábban illegálisan lépték át az államhatárt és Nyugat-Európába szerettek volna eljutni.

A lett állampolgár ellen embercsempészés bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vétele mellett büntetőeljárás indult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik