Belföld

Kapuvári húsgyár: nincs leállás, csak termeléscsökkenés

Nem állt le, ám jelentősen csökkentette termelését a Kapuvári Hús Zrt. - közölte Pászli Tibor, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke, a gyár érdekképviseleti vezetője a gyár előtt szerdán.

Konkrétumok említése nélkül azt mondta, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. Folyamatosan cserélődik, hogy kiket hívnak be munkára.

Kérdésre válaszolva Pászli Tibor közölte, hogy a tulajdonosváltás előtt is voltak problémák, amelyek nagyobbak lettek az utóbbi időben. Tájékoztatása szerint a termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani. “Én úgy tudom, hogy a tulajdonosnak is ez az akarata” – tette hozzá.

Közlése szerint hetek, hónapok óta folynak tárgyalások a cég jövőjéről, a nemrégiben történt tulajdonosváltással pedig felgyorsultak az események.

A tárgyalások céljaként azt jelölte meg, hogy a négyszáz embernek megfelelő munkamennyiség kerüljön ebbe a gyárba. Erre a társság meglévő piacai és szerződései komoly esélyt adnak – tette hozzá.     A Kisalföld szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a négyszáz embert foglalkoztató kapuvári húsgyár.

A cikk szerint a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak – e hét elejéről szeptember 27-ére halasztották; a hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.

Pászli Tibor a lapnak elmondta: péntek délutánra demonstrációt hirdettek a gyár elé a munkahelyek védelmében.

Korábban:

A Kisalföld szerint a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését – amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak – e hét elejéről szeptember 27-ére halasztották; a hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.

Pászli Tibor helyi szakszervezeti vezető a lapnak elmondta: péntek délutánra demonstrációt hirdettek a gyár elé “a munkahelyek védelmében”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik