Szórakozás

Álhír miatt nem fürödtek a kamionosok Röszkénél

A szerb határ még mindig zárva a kamionosok előtt. A sofőrök több mint 4 napja nem fürödtek.

Mint korábban megírtuk, február elsején lezárták a szerb határt a rendkívüli időjárás miatt. Később a Szabadkáig közlekedőket és a menetrend szerinti buszjáratokat átengedték, de így is több mint félezer kamion töltötte a hétfői napját a határon várakozva.

A rendőrök teát osztanak Röszkén, valamint három nyelvű – magyar, angol és szerb – szórólapokon tájékoztatják a határ előtt várakozókat. A – lassan 4 napja – várakozók kezdtek panaszkodni, hogy mióta a határon rostokolnak, azóta nem tudtak fürdeni.

Ezért a Tisza Volán, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Napfényfürdő Aquapolis Szeged közösen felléptek az ügy érdekében. Egy csuklós buszt küldtek a sofőrökért és szállították be őket a fürdőbe, ahol meg tudtak fürdeni. A Napfényfürdőben egészségügyi tisztálkodás céljából használhatták a tusolókat.

Előzetesen csaknem 70 ember jelezte, hogy szeretnének fürdeni, végül viszont csak tíz ember szállt fel a buszra, ami elszállította őket a fürdőbe – közölte portálunkkal Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A Szeged24 úgy tudja, hogy azért csak ennyien vették igénybe ezt a lehetőséget, mert az a hír kezdett el terjengeni, hogy hamarosan megnyitják a határt. Ezért sok sofőr inkább maradt mosdatlan és büdös, mintsem elmenjen az értük küldött busszal. Ha az igények úgy kívánják, akkor a “szervezők” máskor is küldenek buszt és elhozzák tisztálkodni a sofőröket.

Tompán is arra számítottak tegnap délután, hogy elindulhatnak végre, de hiába.

A szerbiai határőrség egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy mikor indulhat meg ismét a teljes forgalom a határon.

Olvasói sztorik