Belföld

Jedlik is örülne, és Ön?

Jedlik Ányos is örülne ha tudná, hogy annyi sok más mellett, már egy hidat is elneveztek róla Győrben. A fejlesztés egy 5,6 milliárdos projekt részeként valósulhatott meg, mely több városrész forgalmi rendjében is változást hozott. Kisebb-nagyobb sikerrel…

A napokban az önkormányzat és a fejlesztést kivitelező konzorciumi partnerek jelenlétében hivatalosan is átadták a Jedlik-híd és a hozzá tartozó úthálózat komplex beruházását.

Példaértékű projekt

A 140 méteres átjáró, két, eddig elszigetelten egymás mellett elhelyezkedő városrészt fog össze, a projekt ezen kimagasló eredményét már 2010-ben felavatták a szakemberek. Most azonban teljesen elkészült a kapcsolódó 5 kilométeres útszakasz is, ennek részeként új kerékpárvonalak és járdák épültek, megújultak a zöldterületek, Szigetben és Újvárosban 4 körforgalmi csomópontot alakítottak ki, és ami talán ennél is lényegesebb, hogy megváltozott egyes szakaszokon a forgalmi rend. A majd 6 milliárdból, 100 százalékos önrésszel megvalósított fejlesztéssel a győriek többsége elégedett.

A győriek öröme

Mindenképpen példaértékű ez a beruházás, hiszen úgy tudom a város saját erőből valósította meg. Az új híd egy hiánypótló fejlesztés, hiszen eddig az autósok Szigetből Révfaluba csak kerülő úton érkezhettek. A körforgalmak pedig tovább gyorsítják a közlekedést. Amivel viszont kissé mellényúlt a város, az szerintem az, hogy nagyon sok utcát egyirányúsítottak, ez főleg a Kálóczy téren, valamint az egyetem és a posta közötti területen érezteti negatív hatását” – mondta egy itt lakó hölgy portálunknak.

A kiépített utaknak természetesen a hallgatók is örülnek. „Kellett már Győrnek ez a híd, így mi is könnyebben közelítjük meg az egyetemet. Az egyirányúsítást viszont én sem értem, hiszen nagyon sok olyan szakasz van, amelyen minden nehézség nélkül fogadhatná két oldalról is az autósokat. Mindenkinek persze nem lehet megfelelni” – hangsúlyozta a tanulságot Tóth Marcell, diák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik