Belföld

A héten továbbítják Joav Blum fellebbezését

Joav Blum kifogásolja, hogy a bíróság annak ellenére nem szüntette meg a pert, hogy a tárgyalás utolsó napján elállt a telkek csereszerződésétől.

Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint pénteken érkezett meg a Székesfehérvári Törvényszékre a tervezett King’s City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségét, semmisségét kimondó, a Fejér Megyei Bíróságon lefolytatott polgári perben tavaly decemberben született ítélet elleni fellebbezés.

A Sukoróra tervezett turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő, a perben alperesként szereplő izraeli-magyar üzletember fellebbezésében az ítélet hatályon kívül helyezését, a döntés megváltoztatását, a kereset elutasítását kéri.

Eljárási hibára hivatkozva, egyebek között azt kifogásolja, hogy a bíróság  annak ellenére nem szüntette meg a pert, hogy az utolsó tárgyalási napon jogi képviselője útján bejelentette, eláll a csereszerződéstől.

Kifogásolta a perben felperesként, a magyar államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által történt állami szakértő kirendelését, valamint azt is, hogy a bíróság a felperes olyan bizonyítékait is értékelte, amelyeket az határidőn túl terjesztett elő.

Fellebbezésében többek között kifejtette: a bíróságnak értékelnie kellett volna, hogy a pilisi és albertirsai gyümölcsösök, valamint a sukorói ingatlanok cseréje közérdekből történt, ugyanis nemcsak a tervek szerint a Pest megyei telkek területének egy részén áthaladó tervezett autópálya-építés, hanem a  turisztikai beruházás is közérdekű célt szolgált volna.

Álláspontja szerint a szerződés nem volt színlelt, és nem volt feltűnő értékkülönbség a cseretelkek között.

A csereszerződést 2008 nyarán kötötte meg az alperes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel. A megállapodás értelmében a tulajdonában levő Pest megyei külterületi ingatlanokat cserélt volna el a magyar állam tulajdonában levő húsz sukorói külterületi ingatlanért.

A két évig tartó polgári perben kirendelt értékbecslő a Pest megyei telkeket 264 millió forintra értékelte a csereszerződésben foglalt 787 millió forint helyett, a sukorói földeket pedig 1,7 milliárd forintra a szerződésben meghatározott 1,084 milliárd forint helyett. A szerződés hatálybalépésével több mint egymilliárd forint kár érte volna a magyar államot.

A Fejér Megyei Bíróság ítélete szerint helyre kell állítani az eredeti állapotot. Az ügyet másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik