Belföld

Lehet, hogy veszélyben a fehérvári színház?

A minisztérium is hozzászólt a fehérvári Vörösmarty Színház igazgatóválasztásához. Korábbi írásunkra reagálva tájékoztatást adott ki, kérve, azt közöljük le.

Székesfehérvár önkormányzata január 19-én kívánt dönteni kilenc, alaposan átvizsgált színházigazgató-jelöltről, hogy a Vörösmarty Színház élére embert mutasson fel. Ám döntését nem tudta meghozni, mert egy éjszakával korábban levelet kapott az illetékes minisztérium kulturális részlegétől, amiben az egyik jelöltet – aki a szakmai bírálók szemében a legjobb helyen állt – olyannak minősítette, aki nem is pályázhat. Ezt tudattuk korábbi írásunkban.
Az illetékes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztálya cikkünkre reagálva levelet küldött a szerkesztőségnek, amit itt közlünk le.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatával kapcsolatban az elmúlt napokban a sajtóban több téves információ is megjelent, ezért a minisztérium az alábbiakról tájékoztatja a nyilvánosságot.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatának felhívását az intézmény fenntartójaként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata írta ki 2011. november 2-án.
A pályázatok formai szempontból való vizsgálata és elbírálása a pályázat kiírójának feladata és felelőssége, ez esetben tehát Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzőjének feladat és hatáskörébe tartozik.
A pályázatok szakmai értékelését kilencfős szakmai bizottság véleményezte, melynek tagjaként a NEFMI delegáltja a minisztérium álláspontját képviselte. A bizottság tartalmi szempontból alkalmasnak találta mind a 9 pályázatot, de formai szempontokat nem vizsgált, mivel nem is feladata.
A minisztériumnak 2012. január 18-án jutott tudomására, hogy az egyik pályázó nem felel meg a formai kritériumoknak, ugyanis nem rendelkezik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény (Emtv.) által előírt ötéves, szakirányú szakmai gyakorlattal. A minisztérium megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentum (önéletrajz) alapján az értesülést, és azt helytállónak találta, a pályázó tehát nem is indulhatott volna az igazgatói pályázaton. Ezt követően a minisztériumnak kötelessége volt felhívni a pályázat kiírójának figyelmét a vonatkozó jogszabályra, melyet, elektronikus levélben, 2012. január 18-án 18.40-kor küldött meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába.
A levél azt külön kihangsúlyozta, hogy a benne foglaltak nem bírnak kötelező erővel, csupán felhívja a pályázat kiírójának figyelmét. Ezért tehát hamis az az állítás, hogy ezzel a levéllel a minisztérium nyomást kívánt volna gyakorolni a döntéshozókra.

Eddig a minisztérium levele. Azt mégis le kell szögeznünk, hogy valamennyi pályázó önéletrajza eljutott 2011 novemberében a NEFMI-ba, amit a minisztérium delegáltja láthatott is. A kérdés felmerül, hogy mégis miért éppen a közgyűlési döntés előtti estéjén jutott eszébe, hogy feltétlenül elektronikus levelet küldjön Székesfehérvár jegyzőjének. Két és fél hónapig nem foglalkozott a minisztérium delegáltja az említett szabályokkal. De az információ pontosításához hozzátartozik, hogy a hirtelen-vizsgálat alá vont igazgatójelölt egyik “ellenfele” a kormányhoz közel álló Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatot január 18-án, egy nappal a közgyűlés ülése előtt. A nyilatkozat jogi bírálata kísértetiesen hasonlít az illetékes esti elektronikus leveléhez. Így január 19-e reggeljén Székesfehérvár jegyzőjét egy elektronikus levél és egy Magyar Hírlapos címlapos cikk fogadta hasonló tartalommal. Nagy kérdés, erre miért nem volt lehetőség több mint két hónapon keresztül? Miért éppen a döntéshozás napjára időzítették a jogi csavart?
Ennél talán sokkal fontosabb, hogy a minisztériumban – informátorunk szerint – már forralják, hogy számukra kedvezőtlen döntés esetén a fehérvári színházat megfosztják a normatív támogatástól. Persze ez nem biztos, hogy nyomásgyakorlás…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik