Szórakozás

Hat tűzesethez riasztották a tűzoltókat a hétvégén

Az elmúlt hétvége több tűzoltási feladatot is hozott a tűzoltóknak.

Pénteken délután Szőregen, a Magyar utcában, az egyik ház előtti tuják gyúlladtak ki. A tűz következtében elektromos vezetékek is meghibásodtak. A tűzoltók megfékezték a lángokat, az elektromos vezeték helyreállítását pedig az áramszolgáltató szakemberei végezték el. A hódmezővásárhelyi Kinizsi utcában egy társasház lakói gázszagot éreztek, ezért értesítették a tűzoltókat. Mint kiderült, a helyszínen egy gázóra cseréjét végezték, ez okozta a gázszagot.

Szombaton, Csongrádon, a Szent Imre utcában villanyóra szekrény égett, de a tüzet itt is siekresen megfékezték a kiérkező tűzoltók. Késő este Sándorfalván, a Csongrádi úton egy melléképület kapott lángra. A beavatkozó két szegedi tűzoltóautó munkáját a sándorfalvi önkéntes tűzoltók segítették. Így sikeresen eloltották a tüzet, személyi sérülés nem történt. Ezzel az esettel szinte egy időben, a szőregi Szerb utcában is melléképület gyulladt ki, ahol szintén sikeresen megfékezték a tüzet.

Vasárnap reggel a kiskundorozsmai Széksósi úton, a kályhából kivitt parázs gyújtotta meg az összehordott hulladékot, alig egy négyzetméternyi területen. Hasonló eset történt egy hódmezővásárhelyi tanya udvarán is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik