Belföld

Eltemették Bakács Lászlót

Szombaton a Nádorvárosi Köztemetőben helyezték örök nyugalomra Bakács Lászlót. A tragikus hirtelenséggel elhunyt újságírót, családtagjai, barátai, munkatársai és a város vezetése kísérte utolsó útján.

Április 13-án megrendülve fogadták a győriek a hírt, hogy feltehetően szívinfarktus következtében elhunyt Győr egyik legtehetségesebb újságírója, Bakács László.

A győri önkormányzat sajtóreferense, a Hír TV tudósítója és a nyugathir.hu szerkesztője 5 ember feladatát látta el munkájával, tehetségét, szorgalmát pedig mindenki tisztelte és elismerte. Ismerősei azóta sem tudják feldolgozni a történteket, hogy a 37 éves, életerős fiatalember egyik pillanatról a másikra elment. A hozzátartozók, barátok és munkatársak szombaton a Szent Imre templomban emlékeztek rá, majd a Nádorvárosi Köztemető régi ravatalozójánál hajtottak fejet a televíziós szerkesztő előtt.

Több százan búcsúztak Lacitól, köztük a város polgármestere, Borkai Zsolt is, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy egy igazi barátot veszített el, egy olyan embert, akire bárhol, bármikor lehetett számítani, és aki sokat tett Győr hatékony kommunikációjáért.

Az újságíró urnáját a családi sírhelyen helyezték el. Nyugodj békében Laci!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik