Belföld

Buszközpontot adtak át Sopronban

A 20 buszt működtető, 35 alkalmazottas cég 18-19 munkahelyet is teremtett a beruházással.

Szlávik Gábor, a cég ügyvezetője az MTI-nek elmondta: egy 7200 négyzetméteres telken épült fel hét nagy és öt kisebb busz befogadására alkalmas parkolójuk, valamint az a 700 négyzetméteres épület, amelyben buszváró és irodák mellett egy szerelőműhely, buszmosó és benzinkút is helyet kapott.

Közlése szerint a közelben működő telephelyet kinőtte a társaság, ezért döntöttek az építkezés mellett, amellyel nemcsak biztonságosan tudják kiszolgálni a 20 buszt működtető, 35 alkalmazottas céget, de 18-19 fős  létszámbővítést is végre tudnak hajtani.

A 88 millió forintnyi uniós pályázati forrás bevonásával megvalósult építkezés egy év alatt készült el; egyaránt kiszolgálja az idegenforgalmi utakat, a cég nemzetközi (Bécsbe, illetve onnan Berlinbe futó) menetrend szerinti járatait és a munkásszállító buszokat.

Ez utóbbiak legnagyobb megrendelője a sopronkövesdi Autoliv Kft., amelynek mintegy ezer munkavállalóját szállítják naponta a gyárhoz és onnan vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik