Szórakozás

Embereket vertek össze, kényszerítettek koldulásra a csongrádi rémek

Először a csatornánál kötöttek bele két emberbe minden ok nélkül, majd egy ismerősüktől próbáltak pénzt szerezni egy állítólagos tartozásra hivatkozva.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a hódmezővásárhelyi rablópárost, akik hét elején többeket megtámadtak és fenyegettek – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség pénteken. A gyanúsítottak először este 7 óra körül, a nyílt utcán, egy csatornánál léptek oda kiszemeltjeikhez, és minden ok nélkül beléjük kötöttek, sőt, egyikük rugdosni kezdte őket. Cigarettát kértek a két bántalmazottól, de egyikük sem dohányzott, az agresszív páros egyik fele verekedni akart mi több, közölte egyikükkel, hogy a csatornába dobja. Ököllel ütötte, lábbal rugdosta a sértettet, társa mindeközben bátorította. Áldozatuk súlyosan megsérült, eltört az orrcsontja.

Még ugyanezen az estén a páros részegen jelent meg egy tanyánál, berúgták az ajtót, majd az egyik ott lévő embert ellökték és követelték a pénzét, mondván, tartozozik nekik. A sértett vitatta, hogy bármit is adnia kéne, ezért jobb híján egy másik ott tartózkodó bankóit vették el és még  egy kakast is felkaptak az udvaron.

A távozásukkor közölték ismerősükkel, hogy menjen velük és koldulja ki az összeget.  A sértett nem akart menni, végül mégis belement a dologba. A rablók egy szupermarket közelébe kísérték őt, de nem volt ott senki, így elengedték azzal a feltétellel, hogy másnapra vigye a pénzt, különben elvágják a torkát. Mindemellett leszögezték, hogy nem ússza meg a koldulást sem.

A garázdaság vétsége, rablás bűntette, zsarolás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán kezdeményezte az előzetes letartóztatást, figyelemmel arra is, hogy a fiatalok más büntetőeljárások hatálya alatt követték el a bűncselekményeket, ráadásul egyikük végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt áll, továbbá ez évben őt végrehajtandó szabadságvesztésre is ítélték már jogerősen.

A bíróság helyt adva az ügyészi indítványnak elrendelte gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amely ellen terheltek és védőik fellebbezéssel éltek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik