Belföld

Vádat emeltek a győri bombás férfi ellen

Márciusban azzal hívta fel a rendőröket, hogy fel fog robbanni a Szarvas utcában lévő hajléktalanszálló.

Tavaly márciusban hívta fel a rendőrséget a 30 éves győri férfi azzal, hogy „Ma este fel fog robbanni a hajléktalanszálló a Szarvas utcában.” Az épületet rögtön kiürítették, az átvizsgálás során robbanószerkezetet azonban nem találtak.

A Győri Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást. Sikerült 36 órán belül elkapni a fenyegetőzőt, aki vallomást tett.

Szerelmi ügyek miatt találta ki a bombát

Elmondta, volt barátnőjével szerette volna személyes ügyeit tisztázni, de az asszony folyton elzárkózott, nem állt szóba vele. Azért, hogy a hajléktalanszállón élő nővel találkozni tudjon, hívta a rendőrséget és bejelentette, hogy a krízisszálló fel fog robbanni.

A Győri Rendőrkapitányság B. Richárd 30 éves győri lakos ellen, valótlan tény állításával elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot lezárta. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Egyszer már felrobbant ez az épület, tűzoltók is megsérültek

Tizenkét lakás vált lakhatatlanná 2010 januárjában Győrött, amikor a Szarvas utcában gázrobbanás történt ugyanebben az épületben, mely akkor még társasházként funkcionált. A lakók csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem sérült meg senki. A rendőrség egy leszerelt gázcsapot és mérőórát is talált, amelyek rézalkatrészeit egy hulladékkereskedőnél akarták értékesíteni, és nem érnek többet pár száz forintnál. A gázömlés miatt robbanás történt, a kár megközelítette a 60 millió forintot. A robbanásnál három tűzoltó égési sérüléseket szenvedett a fején, az arcán és a nyakán – írtuk korábban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik