Belföld

Nincs döntés a Nagyváradi utca környékén

A Nagyváradi utca és környékének forgalmi rendjéről, a lehetséges változtatásokról tartottak lakossági fórumot a maroshegyiek.

A fórum levezetője Brájer Éva, a terület önkormányzati képviselője, már a kezdet kezdetén leszögezte, hogy csak javaslatokat hoztak magukkal a forgalmi rend átalakításával kapcsolatosan, de a végső döntést a lakóknak kell kiválasztani.

A Fehérvár24 korábbi cikkében leközölte az önkormányzat közlekedési irodájának javaslatait a terület forgalomkorlátozásának javaslataival. Nagy Zsolt, az iroda vezetője a szerda esti fórumon felhívta a figyelmet, hogy a rendezéseknek más nehézségei is vannak, mint az egyszerű forgalom átszabás. Az egyik legfontosabb gond, hogy a területen élő tulajdonosok aggályai, kérései nem mindig egyeznek meg, sőt, vannak kimondottan ellenérdekeltségek is. Ezt a szakma nem képes, és nem is kívánja feloldani – mondta Nagy Zsolt.

Ami biztos, hogy a Fehérvár24 által már leközölt változatok mellett az irodavezető hozzátette, hogy a Balatoni út forgalmát reggelente nagy mértékben felfogja a Rádió utcai kereszteződésben elhelyezett egykocsis buszmegálló, ami után hosszú sorok torlódnak fel, mert ezen időszakban több vidéki busz egyszerre érkezik a városba. Ezt a gondot úgy szeretnék megoldani, hogy a megállót a Brassói utca kereszteződése után, a város felé helyeznék át, és három csuklósbusz beállására is alkalmas lenne. A munkálatokra pályázatot adtak be, de az várólistán van, így egy évre „jósolja” a megvalósítást Nagy Zsolt.

Miután a változatokat megismerték a megjelentek, jöttek a témával kapcsolatos lakossági vélemények, javaslatok. Voltak, akik nem változtatnának semmit, de nem engednék be a nagy méretű autókat, többen a fekvőrendőröket részesítették előnybe, olyan is akadt, aki szerint az úgynevezett Szilvamagba, illetve a körforgalomba nem engedné be a forgalmat a Nagyváradi utca felől. Ez utóbbit Brájer Éva is szorgalmazta már korábban, de éppen a lakosság lépett fel az ötlet ellen. A fekvőrendőrrel kapcsolatosan kisebb értetlenség alakult ki, amikor a képviselő, illetve az irodavezető jelezte, hogy az is gondot okoz, éppen azoknak, akik ott laknak. A Fehérvár24 már járt egy ilyen eset nyomába az Öreghegyen, ahol a pár hónappal korábban a lakók által elhelyeztetett fekvőrendőrt éppen azok a lakók kérték felszedetni, akik a lefektetést követelték – indokuk az volt, hogy pokolian megnőtt a zajterhelés. Annak a területnek a képviselője, Deák Lajosné kijelentette: felszedhetik, a saját költségükre, mert közpénzekkel nem szórakozunk.

Hasonló vita a maroshegyi fórumon is kialakult, amikor a jelenlevők bizonyos utak karbantartását, felújítását a képviselőtől kérték számon. Brájer Éva tájékoztatta a lakókat, hogy magánutakról beszélnek, amit ő soha nem fog közpénzekből felújíttatni vagy gondoztatni.

Egy résztvevő kijelentette, hogy a Balatoni út reggeli forgalmát, illetve dugóját az okozza, hogy az úrhidaiak is ide lettek kényszerítve, holott a megkerülő úton, ha kaptak volna lejárókat, akkor nem erre járnának a város felé. Ebben mindenki egyetértett, csak Nagy Zsolt említette, hogy a kerülőút kialakításakor jogszabályi akadályokba ütközött a lehajtó megépítése, de talán a harmadik ütemnél ez is szóba jöhet, sőt, a Bakony utca felé is terveznek lekötő utat, ami a Balatoni út forgalmát jelentősen csökkentené.

Brájer Éva és Nagy Zsolt úgy összegezték a javaslatok alapján a konklúziót, hogy ha betartanák az emberek a szabályokat, akkor nem kellenének lassítók, egyirányúsítások, tiltások, barikádok. A Nagyváradi utcával kapcsolatosan döntés nem született, a lakók megismerték a szakma kínálta és a lakótársak által javasolt lehetőségeket.

Mindemellett voltak, akik megemlítették, hogy a Lugosi utca egyes lakóit megkereste a Lidl üzletlánc, amire Brájer Éva azt mondta, hogy rajta keresztül vezet az út.

Szóba hozták, hogy a Harmatosvölgyben eltűnt a szennyvízcsatornák fedeleinek 70%-a, illetve, hogy a Rádió utcai óvodánál a vasúti átjáróig időnként elviselhetetlenül büdösek a szennyvízaknák. Ez utóbbi két kérdésre a szakemberek megkeresése után ad választ a képviselő, illetve annak megfelelően intézkedik.

A Sóstó II. lakóteleppel kapcsolatban egy lakó hiányolta, hogy a Városgondnokság miért nem takarítja az utcákat, illetve miért nem javítják ki az utak széleit. Nagy Zsolt röviden annyit mondott, hogy azon a területen, ha szabályosan járnak el, most ott egy ház sincsen. Brájer Éva kijelentette: az egész terület magánkézben van, amit korábbi ciklusokban sajátítottak ki. A tulajdonos fittyet hányt minden önkormányzati tiltásnak, majd eltűnt. Ezeken a területekben a Városgondnokság semmilyen munkákat nem fog végezni közpénzeken – zárta le a vitát a képviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik