Belföld

Így gyászolják a kapuvári húsgyárat

A rábaközi üzemről rengeteg fénykép került fel a Facebookra; a legtöbb még fekete-fehér, és a régi idők hangulatát idézi.

Az elmúlt években többször is olvashattak portálunkon a kapuvári üzem haláltusájáról. Többször írtak ki pályázatot a gyár újraélesztésének reményében, majd vevőt kerestek a vagyonra. 2012 őszén kaptak szárnyra a hírek, hogy az üzem jövője bizonytalan, később arról is szóltak, hogy esélytelen az újraindítás.

„A vágás ma jellemzően veszteséges tevékenység, a feldolgozást pedig azért nem kezdhetjük újra, mert a cégnek nincsenek meg a megfelelő erőforrásai, a partnerek bizalma pedig mélyen megrendült az elmúlt egy évben” – mondta akkor Jendrolovics Pál Péter felszámolóbiztos.

A mizériával nagyjából egyidőben elindult a Facebookon egy oldal, ahová a kapuvári húsipar történetével és életével kapcsolatos fotók kerülnek fel napról napra. A profol már több tucatnyi album több száz fotója látható az üzem életének szinte minden időszakából. Az egykor itt dolgozóknak hatalmas nosztalgia a fotók szemezgetése, de a kívülállók szemének is érdekes lehet, miként virágzott akkoriban a Rábaköz húsipara.

Órákig el lehet időzni a fényképek között, néhány kedvcsinálót mi is kiválogattunk olvasóinknak. A telje készletet ezen a linken érhetjük el, ha nosztalgiázni szeretnénk a magyar húsipar egykori hangulatában.

Természetesen vannak színes fotók is:

Kattintson ide az összes fotó megtekintéséhez!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik