Sport

Szabics Imre rövidesen visszatér a pályára

Műtétje után lassan utoléri magát, januártól pedig újra a Sturm Graz labdarúgócsapatával készülhet a szegedi Szabics Imre (30), aki bő egy hónapja szenvedett talpsérülést.

Még november elején történt, hogy a labdarúgó Európa-kupa csoportmeccsén, Brüsszelben az Anderlecht 3–0-ra verte a Sturm Grazot.
A találkozó nemcsak a vereség miatt „fájt” az osztrák klub szegedi származású légiósának, Szabics Imrének (30), hanem azért is, mert úgy nézett ki, sérülés miatt hosszabb időt ki kell hagynia. A tüzetes orvosi vizsgálat alapján 2011-ben már nem volt esély arra, hogy a támadó pályára lépjen, ám szerencsére a sérülés nem okozott túl sok kellemetlenséget Szabicsnak. A szegedi származású labdarúgó reméli, hogy a januári alapozáson már a csapattal gyakorolhat.

Az osztrák bajnokság kiegyensúlyozottságát jól mutatja, hogy tizenhét forduló után az első négy (Rapid, Austria, Admira, Ried) egyforma pontszámmal áll (28-28). A bajnoki címvédő Sturm is reménykedhet még, hiszen a hátránya mindössze öt pont az említett kvartettel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik