Sport

Kozák Danuta már a vb-n, Janics csak negyedik

kozak-danuta(960x640).jpg (kozák danuta, )
kozak-danuta(960x640).jpg (kozák danuta, )

Mind a négy csütörtöki döntő annak az egységnek a győzelmét hozta a kajakosok és kenusok idei második, Szegeden zajló válogatóversenyén, amely a májusi első fordulóban nyert, így újabb négy számban eldőlt a világbajnoki induló kiléte.

Kozák már biztos vb-induló
Fotó: MTI

Női kajak egyes 500 méteren ismét az olimpiai bajnok Kozák Danuta diadalmaskodott, de mögötte ezúttal más volt a sorrend, mint májusban: a júniusi Európa-bajnokságról lemaradt Fazekas-Zur Krisztina lett a második, Vad Ninetta pedig a harmadik.

A háromszoros ötkarikás aranyérmes Douchev-Janics Natasa ezúttal negyedikként, a tavaly, Londonban aranyérmes négyes vezérevezőse, Szabó Gabriella ötödikként, a kvartettel friss Eb-aranyérmes Kárász Anna hatodikként, a szintén háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin pedig nyolcadikként ért célba a döntőben.

Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél a két válogató egyes és páros teljesítményei alapján állítja majd össze a vb-n induló négyest (az Eb-n a Kárász, Kozák, Kovács és Douchev-Janics alkotta egység nyert).

Kozák után a férfi kajak kettesek 1000 méteres versenyében is egy londoni aranyérmes egység, Dombi Rudolf és Kökény Roland diadalmaskodott, míg K-1-ben Dombvári Bencéé lett az elsőség. A kenu kettesek egy kilométeres küzdelmét a májusi, szegedi Világkupa-viadalon arany-, a júniusi Eb-n pedig ezüstérmes Mike Róbert, Vasbányai Henrik duó nyerte.

Kozák, Dombvári és a két páros újabb sikerével bekerült a világbajnokságra utazó csapatba. Az év fő versenyére augusztus 29. és szeptember 1. között kerül sor a németországi Duisburgban.

Pénteken további kilenc, a szombati zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a Maty-éri válogatón.

Eredmények – kajak-kenu válogatóverseny

férfiak:
K-1 1000 m:
1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 3:30.528 perc
2. Tóth Dávid (Vasas) 3:30.894
3. Kammerer Zoltán (Graboplast-Győr) 3:32.166
K-2 1000 m:
1. Kökény Roland, Dombi Rudolf (Esztergomi KKSE, Építők) 3:08.076
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 3:09.180
3. Kucsera Gábor, Szalai Tamás (FTC, G4S-Honvéd) 3:09.264 
C-2 1000 m:
1. Mike Róbert, Vasbányai Henrik (KSI) 3:31.363
2. Szabó Gábor, Forgó Christopher (EDF Démász-Szeged) 3:37.339 +5.976
3. Petkó András, Szabó Kristóf Zoltán (VVSI, UTE) 3:40.741

nők:
K-1 500 m:
1. Kozák Danuta (UTE) 1:46.360
2. Zur-Fazekas Krisztina (Graboplast-Győr) 1:47.038 
3. Vad Ninetta (KSI) 1:47.848

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik