Sport

Együtt maradhat a Janics-Kovács páros

A június közepén, Szegeden sorra kerülő olimpiai válogatón indulhat a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa páros.

A hét végi, duisburgi Világ Kupa verseny előtt Csipes Ferenc, a Honvéd csapatának (benne Kovács Katalinnak) az edzője kilátásba helyezte, hogy szétszedi a párost, ha nem előznek meg mindenkit a viadalon.

A versenyen végül nem került sor a párharcra a Kovács-Janics kettős és a többiek, így a Szabó Gabriella-Csipes Tamara egység között, mert az elődöntőt követően Kovácsékat kizárták, miután hajójuk 12 dekával könnyebb volt a megengedettnél.

A két magyar páros így közvetlenül nem mérkőzött meg egymással (Szabóék a fináléban második helyen értek célba a német egység mögött). Horváth Gábor, a Honvéd szakosztályvezetője a hazaérkezés után egyeztetett az érintettekkel – a versenyzőkkel és Csipes Ferenccel -, akik elmondása szerint szemtől szemben is megbeszélték egymással a helyzetet. Sikerült megállapodni abban, hogy mindkét páros együtt folytatja a felkészülést a szegedi válogatóig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik