Sport

Decker Ádám a Szeged Beton újabb igazolása

Az A-Híd Szeged Beton VE kedd kora délután bejelentette, hogy Szivós Márton után Decker Ádám is a klubhoz igazolt egy évre.

Galambos Gábor, a klub elnökségi tagja elmondta, örömteli, hogy szinte napról napra tanúja lehetünk a Szeged Beton erősödésének, melynek legújabb híre, hogy Szivós Márton múlt heti érkezése után Decker Ádám is a klubhoz igazolt. Hangsúlyozta, mivel Decker Ádám Vincze Balázzsal együtt játszott, így egy általa régóta ismert vízipólós szerződött Szegedre.

A szegedi csapattal még soha nem voltam tárgyalásban. Mivel régóta ismerem Vincze Balázst, vele beszéltem korábban telefonon, hogy számít-e rám a jövőben a Tisza-parton, és nem sokkal később sikerült megegyeznünk a klubbal. Fájó szívvel hagyoam el a Vasast, de bízom benne, hogy az idei finálé után jövőre is döntőt játszhatok, de már Szeged Beton színeiben” – mondta el Decker Ádám.

A szegedi tréner közölte, szinte a levegőből pottyant a csapat elé a lehetőség. “Ádám megkeresése után röviddel nyélbe ütöttük a megegyezést, megbeszéltük az elvárásokat és az igényeket. Nem óriási változtatásokban gondolkodunk, de némi erősítésre szükségünk van. Ádámmel mind támadásban, mind védekezésben erősebbek és hatékonyabbak leszünk. A parton már összeállt egy olyan csapat melyre sikereket alapozhatunk, a lehetőség eredményre való átültetése a keret és az én feladatom lesz” – emelte ki Vincze Balázs.

Cserhalmi Julianna közölte Turzai Gábor egy éves szerződése lejárt, Bálint Gergelyét pedig tervezik felbontani. Lehmann István szerződése is lejárt vele azonban szeretnék meghosszabbítani a kontraktust. Vincze Balázs az ő szerződéshosszabbítása kapcsán elmondta, egyelőre a csapat megerősítése a fontos.

Török Béla múlt heti sajnálatos ügye kapcsán az elnök asszony elmondta vétlen esetről van szó, vízhajtóhatású gyógyszert vette be, nem teljesítményfokozót. Most a három tagú bizottság döntésére vár a pólós és a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik