Sport

Kosársuli: cél a 13. hely!

Rendhagyó időpontban, péntek este 18.30 perckor búcsúzik a szezontól az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli.

A NBI B csoport 13. helyéről döntő összecsapáson a Kecskemét ellen lépnek pályára hazai pályán Vas Péterék, akiknek a múlt heti produkciónál lényegesen jobb teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy ledolgozzák 9 pontos hátrányukat.

Nem lesz azonban könnyű dolguk a vásárhelyieknek, hiszen a Bács-Kiskun megyei gárda teli van tűzdelve az A csoportos bajnokságban edződő fiatal tehetségekkel, akik épp emiatt nem értek rá a legtöbb másodosztályú meccsen. Most azonban már nincs elfoglaltságuk, ezért akár a versenykiírás egyik legjobb játékos garnitúrája érkezhet a Hódtói Sportcsarnokba. Így a Kosársuliban kinevelt Mészáros Máté, a szegedi Puszta Dávid, az irányítók, a bajai Pongó fivérek is nagy veszélyt jelenthetnek, de a 206 centiméter magas centerről, Gruda Gergőről sem szabad megfeledkezni.

Leginkább koncentrációra lehet szüksége a Kosársulinak: a szombati összecsapáson ugyanis rengeteg eladott labdával operáltak idegenben, elsősorban az irányítók „jeleskedtek” ebben a statisztikai mutatóban. Most viszont nagyon elszántak dr. Elek András tanítványai, akik mindenképpen győzelemmel, és a 13. pozícióban szeretnék befejezni a kissé rosszul sikerült bajnoki sorozatot. Nagyot lendíthetne az együttes szekerén, ha Vas és Czibere ismét remek dobóformát mutatna, és a védekezésben is teljes lenne az összhang. De a hullámzó teljesítményt mutató Vásárhely mellett sokáig kitartó szurkolók támogatása is elengedhetetlen a sikerhez, nekik azért is érdemes lenne kilátogatni a meccsre, mert azután hosszú ideig nem láthatnak kosárlabda mérkőzést Hódmezővásárhelyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik