Sport

Vajda második hellyel kezdett

A kenu egyesek 1000 méteres számában címvédő Vajda Attila második lett előfutamában, így a papírformának megfelelően továbbjutott a középfutamba.

A 13 fős magyar kajak-kenu csapatból elsőként a szegedi kenus mutatkozott be a Londontól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol már az előcsatározásokra is megteltek a lelátók. A versenyzők ideális időben, 20 Celsius fokban, szűrt napsütésben és viszonylagos szélcsendben kezdhették meg a küzdelmeket.

A C-1 1000 méteren címvédő és világbajnok, 29 éves Vajda azzal a tudattal szállt vízre, hogy semmiképpen nem juthat egyből a döntőbe – az első öt került a középfutamba -, úgyhogy leginkább bemelegítésként foghatta fel első futamát, amelyben a francia Mathieu Goubel mögött ért célba. A piros-fehér-zöld hajpántban versenyző magyar 12:14-től folytatja a középfutamban, a szám döntőjét pedig szerdán rendezik.

A hétfői versenynapon még a Dombi Rudolf, Kökény Roland 1000-es kajakos duó, valamint az 500-as női kajaknégyes száll vízre magyar részről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik