A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 32 éves irányító az Atlético Madridtól érkezik, és 2015. június 30-ig szóló, hároméves szerződést kötöttek vele.
“Bízom abban, hogy az eddigieknél is jobb csapat alakul Veszprémben – mondta az eseményen Rodriguez. – Itt eddig is kiváló együttes volt, ám a szerencse hiányzott ahhoz, hogy négy közé kerüljön a Bajnokok Ligájában. Nagyon remélem, hogy az új játékosok a régiekkel kiegészülve igazán eredményesek lesznek.“
Rodriguez 1999-től 2007-ig a Valladolid csapatát erősítette, majd – a sportág történetének addigi legdrágább játékosaként – igazolt az akkor még Ciudad Real néven szereplő Atléticóhoz. Kétszer nyert Bajnokok Ligáját, háromszor spanyol bajnokságot, s háromszor Király Kupát. A spanyol válogatottal 2005-ben világbajnoki címet szerzett, míg tavaly vb-bronzot, 2006-ban pedig Európa-bajnoki ezüstöt nyert.
A magyar bajnok a holtidényben már megszerezte az ugyancsak spanyol Cristian Ugaldét, illetve a chilei Marco Onetót a Barcelonától, és a jövőben az együttest erősíti majd az iráni Iman Dzsamali is. Ezen kívül a magyar és a katalán klub tárgyal arról is, hogy Nagy László – aki három év kihagyás után tért vissza a magyar válogatottba – mikor csatlakozhat az MKB Veszprémhez.
A nyári felkészülést július 23-án kezdi meg az Antonio Carlos Ortega vezetőedző által irányított magyar együttes.