Sport

Enyhe csalódás a magyar kajakosok szereplése

douchev janics natasa (douchev janics natasa, kajak-kenu)
douchev janics natasa (douchev janics natasa, kajak-kenu)

Storcz Botond szerint kicsit csalóka, hogy magyar részről ezúttal elmaradt a kiemelkedő teljesítmény, ugyanis most már mindent olimpiai szemüvegen keresztül kell elemezni.

A küldöttség négy első, valamint két második és három harmadik hellyel zárt a horvát fővárosban, ez az utóbbi évek legszerényebb Eb-szereplése, az ötkarikás számokat tekintve ugyanakkor 3-1-1 volt a mérleg, amely biztató a londoni játékok előtt. Olimpiai számban nyert a Dombi Rudolf, Kökény Roland 1000 m-es és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 500 m-es kajakpáros, továbbá Douchev-Janics 200 m-en, második lett a kajakos Kozák Danuta 500 m-en, a női négyes pedig – Szabó Gabriella, Kozák, Kovács, Fazekas Krisztina összeállításban – bronzérmet szerzett.

Abszolút olimpiacentrikusan kell értékelni ezt a kontinensviadalt – mondta az MTI-nek Storcz. – Eleve már a válogatóversenyek is az ötkarikás programnak megfelelően voltak kiírva, továbbá az olimpiai résztvevők a nem olimpiai számokban nem indulhattak, azért ez jelentős megkötés volt, s ez valahol az eredményességben is visszaköszönt. Ezzel együtt a 3-1-1-es +olimpiai+ mérleg szerintem mindenféleképpen nagyon jó eredmény, és még azt is meg kell említeni, hogy az olimpiai és világbajnok kenus, Vajda Attila kihagyta az Eb-t.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a 3-1-1-es mérleggel elégedett lenne-e Londonban is, a kapitány egy félmosoly kíséretében nagyot bólintott. A két négyes hajó szereplése elmaradt a várakozástól, de a szakember szerint sem a nők, sem a férfiak esetében nem történt tragédia.

A női négyes az Európa-bajnokságot megelőzően mindössze kétszer evezett együtt, ezek közül az egyik egy első, úgynevezett összeszoktató edzés volt. Tudtuk előre, hogy az Eb-n így fognak indulni, hiszen csak a múlt hét végén zárult le a válogatás, s ehhez még hozzájött, hogy a gyomorpanaszokkal küzdő Kovács Katalin sem volt százszázalékos állapotban. Mostantól el kell kezdeni komolyan készülni, és szerintem abszolút reális esély van a jobb eredményre” – fogalmazott Storcz, hangsúlyozva, hogy nem gondolkodik az egység összetételének módosításán.

A Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta 1000 m-es férfi kajakos kvartett az olimpiai indulási jogért is hajtott Zágrábban, de végül csak ötödikként ért célba – a londoni repülőjegy megváltásához a dobogón kellett volna zárnia.

A következő napokban higgadtan átgondolom, hogy van-e értelme változtatni az összeállításon, és ha van, akkor hogyan. Azzal együtt, hogy nem sikerült elérniük a harmadik helyet, végig ott voltak az élmezőnyben, úgymond meccsben voltak, nem tudom rájuk azt mondani, hogy rosszul szerepeltek, azzal együtt, hogy a várt eredménytől elmaradtak. Kedd-szerda körül bejelentem a négyessel kapcsolatos döntésemet, hiszen fontos, hogy most már mindenki elkezdjen ténylegesen készülni az olimpiára” – mondta a szövetségi kapitány.

A férfi-kajaknégyes mellett férfi K-1 200 m-en nem zárult még le a válogatás, ebben a számban július 4-én vagy 5-én derül ki a londoni induló kiléte. A magyar válogatottnak mostantól hat hete van az olimpiai felkészülésre – ez nagyjából Szolnokon és Szegeden zajlik majd -, a sportági versenyek augusztus 6-án, hétfőn kezdődnek, a küldöttség pedig 4-én, szombaton utazik el Londonba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik