Sport

London 2012 – Megérkeztek a belépők

london-2012(210x140)(1).jpg (london 2012, )
london-2012(210x140)(1).jpg (london 2012, )

A londoni szervezők elküldték a magyar félnek a megrendelt olimpiai belépőket, melyeket a szurkolók június 25-től, illetve július 5-től vehetnek át.

A Pegazus Sport Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodája, az ötkarikás játékok magyarországi jegyértékesítője szerdai sajtóbeszélgetésén elhangzott, hogy előbb azok juthatnak hozzá a jegyeikhez, akik utazási csomagot nem vásároltak, a második dátumtól pedig azok, akik az iroda szervezésében utaznak.

Kamuti Balázs ügyvezető igazgató a belépők bemutatásával egyidejűleg jelezte, hogy a labdajátékokra – konkrétan a férfi kézi-, illetve a női és férfi vízilabdatornákra – szóló belépőket csak kint, Londonban lehet majd átvenni. Utalt arra, hogy a rendeléseket két éve le kellett adni, amikor még nemcsak azt nem tudták, hogy melyik napon melyik időszakban szerepel majd magyar csapat, de azt sem, hogy egyáltalán melyik lehet ott a játékokon.

Mindenhova berendeltünk, most pedig igyekszünk elcserélni azokat a jegyeket, amelyekre nincs szükségünk” – tette hozzá.

A londoni olimpia programja úgy épül fel a labdajátékok esetében, hogy különböző időszakokra – egy-egy periódusban több mérkőzésre – szólnak a belépők, azaz délelőtti, délutáni és esti jegyek vannak, így jelenleg olyanokkal is rendelkezik az iroda, amelyekre gyakorlatilag nincs igény. Mivel azonban ezzel a többi ország jegyértékesítője is így van, jó az esély arra, hogy nagy mennyiségben sikerül majd cserélni. Erre a szervezők által biztosított online-felületen lesz lehetősége a Pegazusnak, s a cserék után újranyomják majd kint a jegyeket, ezért lehet azokhoz csak a helyszínen hozzájutni.

Kamuti Balázs arról is beszélt, hogy a londoni szervezők nem egy tömbben biztosították a belépőket, így nem fog minden magyar drukker egymáshoz közel ülni.

Az összetartozást ugyanakkor jelezheti majd a szurkolói egyenpóló, melyhez a csomagot vásárlók ajándékként jutnak hozzá, mások pedig akár itthon, akár Londonban az irodában vásárolhatnak maguknak. A piros-fehér-zöld színű, kalotaszegi mintás felsőt Pulai Imre olimpiai bajnok kenus, a Pegazus kommunikációs partnere mutatta be a sajtóeseményen.

A Sydneyben Novák Ferenccel a kenu kettesek 500 méteres versenyében győztes sportember  négy olimpián vett részt versenyzőként, kettőn pedig szurkolóként, most pedig már fiának, az úszó Pulai Bencének is szoríthat.

A kisebbik fiam kijutott az ifi Eb-re, így az lenne az igazi, hogy ha 2016-ban, Rióban már mindketten ott lennének, én pedig közben elindulhatnék szánkóban a szocsi téli olimpián.” – mondta Pulai.

Cserpes Fábián marketingigazgató arról beszélt, hogy a sikerhez fontos a sportolók, a szurkolók és a média egysége. Ennek megteremtésében játszik fontos szerepet az iroda, amely Athénhoz és Pekinghez hasonlóan most is szervez szurkolói klubot, ahol a kiutazó, illetve a kint élő magyarok találkozhatnak egymással, illetve a versenyzőkkel, s együtt követhetik a játékok történéseit. A klub az Archway metrómegállónál lesz, a vendégeket sörözőből, klubhelyiségből, kerthelyiségből álló létesítmény várja. Ebben működik majd a kinti iroda is.

A szurkolók eligazodását segíti a Pegazus és a Hibernia Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent Szurkolj Londonban – olimpiai városkalauz című útikönyv, illetve a Szurkolj Londonban – olimpiai és várostérkép. Mindkettő borítóján a Tower-híd látható, előtérben a Temzében magyar vízilabdázókkal, a remélt sikerek szimbólumaként.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik