Belföld

Ülésezett a Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum

cser-palkovics (cser-palkovics andrás, )
cser-palkovics (cser-palkovics andrás, )

A munkáltatók és munkavállalók meghallgatták a helyi és megyei munkaerő-piaci helyzetképről szóló tájékoztatót, majd megválasztották a fórum alelnökeit, akik a munkavállalói és a munkáltatói oldalt képviselve segítik az elnököt.

A Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórumot három évvel ezelőtt azzal a céllal hozták létre, hogy mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal képviselőivel folyamatos kapcsolatot tartson fenn, és egyeztessen velük az őket érintő döntésekről, elősegítve a megfelelő gazdasági környezet megőrzését.

Az idei év első ülésén a helyi és megyei munkaerő-piaci helyzetképről kaptak a tagok tájékoztatást. Ebből kiderült, hogy a városban szerencsére alacsony azoknak a száma, akik nem találnak munkahelyet. Székesfehérvár Önkormányzata természetesen tudja, hogy amíg egyetlen ember is van, aki szeretne, de mégsem talál állást, addig van mit tenni, és van feladata ezen a területen is a városnak.

Csökkent az álláskeresők száma

Mint Tóthné dr. Szeiler Judit, a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szakmai feladatokért felelős igazgatóhelyettese elmondta, az elmúlt hónaphoz és a múlt év azonos időszakához képest is csökkent a regisztrált álláskeresők száma. A Székesfehérvári Járásban 5799 fő, míg Székesfehérváron 2977 fő volt a regisztrált álláskeresők száma 2013 novemberében. Ez a szám decemberben is jelentős mértékben tovább csökkent, amiről a következő napokban mindenki tájékozódhat. Az igazgatóhelyettes beszélt azokról a programokról is, amelyek a munkahelyek megtartását, új munkahelyek teremtését segítik Fejér megyében és Székesfehérváron.

A munkaerő-piaci helyzet ismertetését követően a fórum résztvevői megosztották észrevételeiket az elmúlt évben tapasztalt gazdasági változásokról. Elhangzott az is, hogy a város ipara megérzi a közgazdasági környezet pozitív irányú változásait. A nemzetgazdaság fejlődésének köszönhetően bővül a termelés, munkahelyek jönnek létre, és csökken a regisztrált álláskeresők száma.

Az ülésen új alelnököket választottak

A Székesfehérvári Érdekegyeztető Fórum munkáját két alelnök – egy fő a munkavállalói és egy a munkáltatói oldalról – segíti, akiket az alakuló ülésen elfogadott szervezeti és működési szabályzat értelmében félévente újraválasztanak. Eddig Eisenberger Márton (Autonóm Szakszervezetek Szövetsége) és Dávid Lajos (Vállalkozók Fejér Megyei Ipartestülete) látták el ezt a feladatot. Szerdán a munkavállalói oldalt képviselő alelnöknek Tóth Jánosnét (Alba Regia Munkástanácsok Szövetsége) választották, a munkáltatói oldalról pedig Szabó László (Fejér Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége) látja majd el az elkövetkező fél évben az alelnöki feladatokat.

A fórum elnöke, Cser-Palkovics András polgármester válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, amelyek több témakört érintettek. Mint elmondta, a közeljövőben, ha már elfogadott költségvetéssel rendelkezik a város, újra összehívják az egyeztető fórumot. Akkor többek között a buszmenetrend-tervezésről, a pedagógus életpálya-modellről és a munkaügyi felügyelőség elmúlt évi tapasztalatairól is szó lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik