A szerződés értelmében a cég termékekkel és anyagiakkal is támogatja a bajnoki címvédő és a Bajnokok Ligájában részt vevő klubot. Hajnal hozzátette: „Tovább dolgoznak azon, hogy a következő időszakban a Kékkúti Zrt. az MKB Veszprém kiemelkedő támogatói közé kerüljön.”
A veszprémi játékosokat, vezetőket Pék László, Kékkút független polgármestere is köszöntötte, és megjegyezte: nem mindennapi dolog, hogy világklasszisokat láthatnak vendégül a kis Balaton-felvidéki településen. Az eseményen Hajnal Csaba három mezt adott át ajándékba: a zrt. vezérigazgatójának 99-es számmal, ami megfogalmazása szerint finom célzás arra, mennyi ideig szeretnék maguk mellett tudni a céget, egyet a polgármesternek a 20-as számmal, ami a kettőjük között fennálló barátság időtartamát szimbolizálja, s egyet Cser Szilárd logisztikai és üzemigazgatónak 10-es számmal, ami mindig „egy nagy játékos száma.”