Szűk két hete még annak tapsoltunk, hogy a magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila átúszta a La Manche-csatornát, és 10 óra és 47 perces idejével beállította a magyar csúcsot. Még az is pontosan tudja, mekkora teljesítmény 10 órán át hullámok között hánykolódni és haladni, aki medencében egyfolytában úszott már 30 percet.
Diana Nyad amerikai hosszútávúszó megérkezik Kubából a floridai Key Westre
Fotó: MTI
Mégis azt kell írjuk, Mányoki teljesítménye szimpla kis óvodai tesióra az amerikai Diana Nyadhez képest. Hát még ha azt is ideírjuk, nevezett hölgy augusztus 22-én múlt 64 éves!!! A néni lényegében születésnapi ajándékként négy kudarcba fulladt kísérlet után ötödszörre sikeresen átúszta a Floridai-szorost, azaz Kubából, Havannából 166 kilométert tempózott az amerikai Key West-i tengerpartig. Mindezt egyfajta világcsúcsként egyedüliként cápaketrec nélkül…
“Három üzenetem van. Az első az, hogy sohase adjuk fel. A második az, hogy az ember sosem túl öreg ahhoz, hogy az álmai után eredjen. A harmadik az, hogy ez egy egyszemélyes sportnak tűnhet, pedig csapatmunka” – nyilatkozott a parton Diana Nyad.
A szabályok szerint saját lábán kell szárazföldre lépnie.
Olykor ez a legnehezebb, ugyanis az 50 órányi hullámzástól “nincs fiksz talaj” az ember lába alatt
Fotó MTI
Na ja: a hosszútávúszót 51 fős legénység és öt hajó kísérte az úton, hogy megvédjék a cápatámadásoktól és a medúzáktól, illetve azért, hogy csillapítsák az erős áramlatokat.
Diana 35 évvel ezelőtt 1978-ban próbálkozott először az átúszással, míg legutóbb 2012 júniusában vágott neki, akkor a sok medúza és a viharos tenger miatt adta fel.
A hosszútávúszót edzője, Bonnie Stoll fogadja
Fotó: MTI
Több mint harminc évvel ezelőtt befejeződött élsportolói pályafutása során Nyad számos világrekordot állított fel: 1975-ben kevesebb mint nyolc óra alatt úszta körbe Manhattan szigetét, míg 1979-ben 165 kilométert úszott a Bahamákhoz tartozó Biminitől egészen Floridáig.
No, Attila, van még hova fejlődni…