Belföld

Döntött a kormány a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról

A kormány január 29-i ülésén döntés született a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról, amely a legmagasabb szintre emeli a felzárkózás ügyét.

A Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásával lehetőség nyílik arra, hogy a kormányzati struktúra legmagasabb szintjén közvetlen párbeszéd és az érintett miniszterek és szereplők szükség szerinti bevonásával közvetlen visszacsatolással lehessen áttekinteni az eddigi intézkedések végrehajtásának megvalósítását, és meghatározni a romák felzárkózásának elősegítése érdekében szükséges további lépéseket -tudta meg a Szeged24 az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán.

A tanács javaslatot tesz a kormány társadalmi felzárkózási és cigányügyi politikájára, figyelemmel kíséri a kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keretmegállapodásban foglalt célok teljesülését, valamint véleményezi a keretmegállapodás végrehajtásában érintett miniszterek és az Országos Roma Önkormányzat által készített beszámolókat.

A tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke az Országos Roma Önkormányzat elnöke, további tagjai az emberi erőforrások minisztere, a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A tanács legalább negyedévente tart ülést.

Orbán Viktor miniszterelnök a 2012. július 16-án indult konzultációs sorozat keretében az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel is tárgyalt. A miniszterelnök az egyeztetést követően jelentette be egy legfelsőbb szintű cigányügyi egyeztető testület megalakításának szándékát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik