“Nem akartunk mi sem milliomosok, sem pedig politikusok lenni, csak békében, nyugalomban élni, nem máról holnapra, mint otthon. Nevelni a fiainkat és picit utazgatni ide-oda a nagyvilágban. Olyan érzés ez, mintha kinyitnál egy ablakot a nagyvilágra, és akkor repülhetnél ki, amikor akarsz, akkor térhetnél haza, amikor a kedved tartja. Nem más mondja meg, hogy mit tehetsz, mit mondhatsz, hogyan élhetsz, senki sem szab határt a gondolataidnak, és nem akarjak átmosni az agyadat, hogy jó kis állampolgár legyél, aki azt teszi, amit a hatalom neki diktál.”
“Mindenütt a rothadó rendszert láttam…”
Ezekkel a mondatokkal válaszolt kérdésemre – “Végül miért döntettetek a kivándorlás mellett?” – Szabó Éva Ildikó. Éva – egykori kollégám – ismert, kiváló újságíró volt a hetvenes-nyolcvanas években Szegeden. Szorgalmasan dolgozott, de nem nyugalomban… – Mondhatnék személyes példákat arra, hogyan éltek vissza akkor a vezetők a hatalmukkal, mondjuk miként próbált meg rávenni a főnököm a munkahelyemen Szegeden, hogy néha menjek be hozzá, és mondjam már el neki, hogy mit beszélnek róla a többiek. Vagy hogyan bizonygatta nekem egy elvtárs, hogy ő élet-halál ura, és az is volt. Szóval akármerre fordultam, mindenütt a rothadó rendszert láttam, ebből lett elegem. Összepakoltam a családot, és elindultunk…Méghozzá jó nagy útra vállalkozott a család.
– Amikor Bécsben, az akkori ausztrál konzul megkérdezte tőlem az interjún, hogy miért éppen Ausztráliába akarok emigrálni, azt feleltem: “Ha már kaland, legyen nagy…” Jót nevetett, amikor a tolmács lefordította a szavaimat, ekkor feloldódott a légkor. De amikor a frankfurti repülőtéren átvittek bennünket abba a részlegbe,ahonnan a tengerentúli gépek indulnak, elsápadtam, a férjemre néztem, és azt kérdeztem tőle: “Hova indulunk mi?”
Kommunista Pista és a ruszki tankok
– Nagyon megszerettem Ausztráliát – folytatta Éva – az eltelt 26 év olyan volt, mint egy “working holiday”, szabadság, ami alatt dolgozol is. Sohasem felejtem el a pillanatot, amikor reggel 7-kor először pillantottam meg a repülőgépről Sydney-t. A végtelen óceán, a kék ég, a felhőkarcolók igazan elbűvöltek. Valami fantasztikus virágillat maradt meg az első napokból, az emlékezetemben, amelyet soha nem lehet elfelejteni. Aztán jöttek a problémák is: például a nyelv, hiszen az a kevésorosz, amit otthon belénk kényszerítettek itt a kutyának sem kellett. A gyerekekre persze ragadt az angol, de otthon mindig magyarul beszeltünk. Ezt kérték tőlünk a srácok.
A kezdeti nagy lelkesedés után lassan elhagytuk a magyar közösségeket, mert előfordult, hogy becsaptak bennünket, vagy feljelentettek. Olyan is történt, hogy a fehér kisbuszunk oldalara piros festékkel ráfújtak, hogy “Kommunista Pista”, pusztán azért, mert az új generációhoz tartoztunk, s mi nem a “ruszki tankok” elől menekültünk – mint mondtak. Azért még itt is a legjobb barátaink magyarok.
Nem kell a pénzért meggebedni
A rengeteg érdekes élmény teljesen hatalmába kerített mindannyiunkat és rohant az idő. Dolgoztunk és tanultunk, a gyerekeknek így tudtuk fizetni a magániskolákat, mert az állami iskolai oktatás – néhány kivétellel – itt kritikán aluli. Gyorsan megtanultuk, hogy a “pénz szelektál”, és azt is, hogy nem kell érte meggebedni, de minden méreg drága – legyen szó lakásról, élelemről, autóról, oktatásról.
Láttuk azt is, hogy az ausztrálok mennyire segítőkészek addig, amíg nem kerülsz föléjük, pl. mint főnök. Általában akkor azután addig fúrnak, amíg ki nem készítenek, vagy el nem üldöznek. Úgy jellemezhetnem az ausztrálokat, hogy nagyon barátságosak egy bizonyos határig, felületesebb kapcsolatokra kitűnőek. A többség nagyon jó munkaerő. Tudjak és gyakoroljak a jogaikat, megbízhatok és tiszták. Tisztelem őket, mert kétszáz év alatt egy gyönyörű országot építettek. A kultúrát az európaiak hoztak ide ebbe a 7 millió 692 ezer négyzetkilométernyi “kontinens-országba”, ahol alig több mint 23 milliónyian lakuk – mondta el Éva.
Válassz magadnak életszínvonalat!
– A politika? Pontosan olyan rémalom, mint bárhol a világon. Az átlag ausztrál azonban nem politizál, szavazni viszont itt minden állampolgárnak kötelező, ha nem mész el, komoly pénzbüntetést kapsz. Ami a legfőbb erénye ennek a társadalomnak: lehetővé teszik azt, hogy te magad válassz életstílust, életszínvonalat magadnak. Ha többet dolgozol, többet adózol, de nagyobb házad van,többet utazhatsz drága helyekre, és nagyobb autóvaljárhatsz. Ha nincs kedved megnyuvadni a pénzért, lehetsz munkanélküli, de akkor csak a legolcsóbb borra futja és meg kell osztanod az albérletedet másokkal. Nekünk a középmezőny tetszett: dolgozni és kényelmesen élni. Megtörtént. De mi lesz azokkal, akik most szeretnék kipróbálni, mire is vihetik Ausztráliában? Ez most a nagy kérdés mifelénk – említettem Évának.
Képzett szakmunkásokra várnak
– Annak, akinek valami jó szakmája van: fodrász, műkörmös, szakács, ilyesmi, könnyebb munkát kapni, mint a tanultabbaknak. Angoltudás nélkül lehetetlen jobb állásba kerülni, és a manapság beözönlő afrikaiak és ázsiaiak betöltik azokat a munkaköröket, amelyekhez nem kell angol nyelvismeret: takarítónő, betonozó, mosogató, stb. Tehát ez a lehetőség kimerült.
Ausztráliának is inkább képzettebb, angolul jól beszelő szakmunkások kellenek. Egy pontrendszer alapján lehet kijutni, mármint ha eléri valaki a megfelelő pontszámot, vagy ha fel tud mutatni a számláján tetemes mennyiségű dollárt, amit itt óhajt befektetni, munkát adva az ausztráloknak. Manapság nagy a munkanélküliség, jellemző, hogy egy McDonald’s kiszolgálói munkakörre 1300-an jelentkeztek. Csak nagyon fiatalokat vesznek fel, mert nekik keveset kell fizetni.
Szoktam is mondani, hogy mire mi kiértünk felfalták a kerítést, ami kolbászból volt. Keményen kellett dolgoznunk minden centért. Akiben nincs elég elszántság, akaraterő, rugalmasság, alkalmazkodóképesség és szorgalom, jobb ha el sem indul. De aki keményen dolgozik, jól boldogul. Kitelepülésünk után hat évvel mar haza tudtunk látogatni úgy, hogy közben 10 napot eltölthettünk a csodaszép Baliban. Az utóbbi hét évben hatszor voltam otthon, beiktatva egy kis Amerikát, vagy Ázsiát, Óceániát. A családtagokat is szépen vendégül tudtuk látni, és néhanapján elszállásoltuk az idegen magyarokat is. Ha a repülőjegyek árát összeadnánk, éppen vehetnénk belőle egy szép villát Újszeged legjobb helyén.
“Szegeden mindent látni akarok”
Éva szavaiból az is kiderült, bármennyire is rabul ejtette Ausztrália, a hazautazás mindig hatalmas élmény számára..- Magyarország gyönyörű, mindig kihasználom a lehetőséget, ha otthon vagyok, hogy utazhassak az országban. Szegeden, a szülővárosomban pedig lejárom a lábam, mert mindent látni akarok, minden falat megsimogatni, minden buszra, villamosra, trolira felülni, mindenkit megölelni, aki magyarul beszel.
Sokfelé jártam a világban, de Szegednél lakhatóbb, elegánsabb, fiatalosabb, vidámabb várost még nem láttam. Nagyon is elképzelhető, hogy ez csak nekem tűnik így, de ez már ebben az életben így marad – zárta beszélgetésünket Szabó Éva Ildikó, aki hazatelepülését fontolgatja. Mert mint mondta: nem tudja elképzelni, hogy az ausztrál vörös földben nyugodjon, ha egyszer el kell köszönni az élettől.
