Belföld

Az MSZP exelnöke a rivális mellé állt

A hetilap internetes verziója politikatörténeti eseménynek nevezi, hogy május 14-én 16 órakor a győri Marcal Étterembe meghirdetett rendezvényen Kovács László MSZP-exelnök, egykori külügyminiszter és EU-biztos  Glázer Tímea, a DK elnökségi tagja és európai parlamenti listájának 8. helyezettje mellett kampányol.

Kovács László hat évig volt az MSZP elnöke. 2004 júliusában, az elbukott EP-választás után közölte, hogy lemond a pártelnökségről. A parlamenti választás után több fórumon is jelezte, hogy Mesterházy Attila példát vehetne Horn Gyuláról, aki az 1998-as választási vereség után azonnal lemondott. Saját helyzetét pedig úgy értékelte: „Nekem nincs miről lemondani, hiszen 2012 nyarán kikerültem az elnökségből, párttisztségem nincs, parlamenti képviselőségem megszűnik, és nem kerültem fel sem az országos listára, sem az EP-jelöltlistára, noha ezt kifejezetten kértem.”

A mostani kampányolása a DK és nem az MSZP mellett azért különleges, mert korábban éppen ő fogalmazott úgy, hogy az EP-választáson fog kiderülni, hogy a három baloldali párt különindulva mennyi szavazatot gyűjt a saját listáján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik