Szórakozás

Idén is keresik a legszínesebb magyar szót

Idén is meghirdeti a színes szavak versenyét a Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport: a budapesti Erzsébet téren található interaktív tábla kockáiból rakhatják ki a verseny résztvevői az általuk legszínesebbnek vélt magyar szót.

A nevezőt és az általa kirakott szót ábrázoló fotókat május 9-éig lehet beküldeni a Színes Város Csoporthoz, a szavazók pedig május 16-áig voksolhatnak az interneten az általuk legszínesebbnek tartott szóra – tájékoztatta az MTI-t Flór Péter, a csoport főtitkára.

Tavaly a szavazók a szabadságot értékelték a legszínesebbnek, ezt a buborék és a gyöngy szavak követték.

“A szavak jelentésének színessége, hangzása vagy éppen beszédtechnikai sajátossága alapján kívánunk egyfajta szubjektív sorrendet megállapítani, és nem a legszebb szót keressük. A tavalyi eredményekből egyértelműen láttuk, hogy a nevezők megértették ezt az üzenetet” – magyarázta Mosányi Emőke, a Fővárosi Beszédjavító Intézet igazgatója.

A verseny nyertese – vagy párok esetében nyertesei – hetijegyet nyerhetnek az idei Sziget Fesztiválra.

Csütörtökön a helyszínen a Fővárosi Beszédjavító Intézet munkatársai óvodás gyermekekkel közreműködésével indították el a versenyt. Az intézet több mint egy évszázada a magyar nyelv és beszéd egyik legelkötelezettebb híve, a gyermeki nyelv fejlesztését és a választékos beszéd kialakítását kiemelten fontosnak tartja. Programjuk játékos gyakorlatait a kampányindító eseményen az utca embereinek is bemutatták. Mostantól három héten át csütörtökönként 16 órától a beszédtechnika alapjait felvillantó utcai nyitott órákat tartanak az intézet munkatársainak vezetésével az Erzsébet téren.

A QB Projekt köztéri üzenőfalát Varga Szilvia Marcella és Varga Dávid építész saját ötlet alapján készítette el. Az interaktív tábla 2010 óta látható az Erzsébet téren, az Akvárium tetején. A tábla a Színes Város Csoport munkáinak első szakaszában valósult meg. A kockát 2010 óta többször felújították és átfestették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik