Kunhalmi Ágnes szerint az elsimítandó kérdések száma minimális, ám azok érdemben nem veszélyeztetik az ellenzéki pártok közti megállapodást.
Az MSZP budapesti elnöke szombaton újságíróknak azt mondta, hogy a szocialisták előző napi budapesti küldöttértekezletén a hárompárti (MSZP, DK, Együtt-PM) tárgyalódelegáció hétfői megállapodásának megfelelő döntés született. Ezúttal is hangsúlyozta: elfogadták a koordinált indulást, Falus Ferenc főpolgármester-jelölt személyét, a kerületi polgármesterekre vonatkozó személyi javaslatokat és a körzetekre vonatkozó arányszámokat.
Ugyanakkor vitatottnak nevezte néhány kerületi képviselő-testületi hely sorsát, de kiemelte: szerintük két-három kerületi mandátum nem veszélyezteti az összmegállapodást. A nyitott kérdéseket a következő napokban elsimítják a helyi pártszervezetek – fűzte hozzá.
Kunhalmi nyilatkozata annak fényében különösen érdekes, hogy az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is kiakadt a megállapodás MSZP-s verzióján. Az Együtt-PM megdöbbentőnek tartja, hogy a szocialista párt budapesti szervezete egyoldalúan átírta a budapesti önkormányzati együttműködésről szóló, hétfőn megkötött megállapodást. A pártszövetség szombaton arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megállapodását.
Fotó: MTI / Máthé Zoltán