Belföld

Bokros hajlandó támogatni Mesterházyékat

Bajnai-Bokros-konferencian-2013.10.02.(960x640)(1).jpg (bajnai, bokros, )
Bajnai-Bokros-konferencian-2013.10.02.(960x640)(1).jpg (bajnai, bokros, )

Képviselőjelölti helyek nélkül is, kívülről támogatná a baloldali ellenzéki összefogást a Bokros Lajos EP-képviselő által életre hívott Modern Magyarország Mozgalom – írja a hvg.hu.

Bokros Lajos csütörtökön, pártja budapesti rendezvényén jelentette be, hogy “a három baloldali párt hosszas gondolkozás után úgy döntött, hogy elfogadja a feléje kinyújtott, becsületes és önzetlen kezet”.

A rendezvényen megjelent Molnár Zsolt és Horváth Csaba, az MSZP országgyűlési, illetve fővárosi képviselője, a DK részéről pedig Bauer Tamás és Niederüller Péter. Ott volt még Herényi Károly, az egykori MDF alelnöke és Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter is – tudósított a portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik