Belföld

Orbán a salgótarjáni tévében kampányolt

A fideszes jelölt mellett kampányolt a helyi tévének adott interjújában Orbán Viktor. Mondandója elején kitért arra, hogy a jövő év első negyedévében létrejöhet az első magyar közszolgáltató társaság. Ez országosan azon intézkedések egyike, amit mindenki támogat „Bokros Lajost és a baloldal vékony részét leszámítva” – mondta Orbán, hozzátéve, hogy büszke erre, mert a kommunizmusban minden januárban nőtt a rezsi és a rendszerváltás sem hozott változást. Salgótarjánban, ahol kiugróan magas volt a vízdíj, becsületbeli ügy volt annak csökkentése, amit az önkormányzat és a kormány meg is tett – fejtette ki a kormányfő.

Orbán négyszáz új közmunkás bérét ígérte a városnak és új ipari park létrehozását, mert a régi megtelt. Azt mondta, a következő időszakban minden település sikere azon fog múlni, hogy vannak-e ötletei, derék, kipróbált, bizonyított vezetői és ezek a vezetők együtt tudnak-e működni a kormánnyal. Ha ez együtt van, akkor ezek a települések a következő néhány évben rohamosan fejlődnek majd – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik