Belföld

A Kormányváltók „nyakába liheg” a Jobbik

A Fidesz-KDNP biztos előnyét mutatta ki a Tárki a három héttel a választás előtt végzett felmérésében. A teljes népesség 38 százaléka támogatta a kormánypártokat, míg a Kormányváltók néven közös listát állító MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok 16 százalékon, a Jobbik 15, az LMP pedig 4 százalékon állt a Tárki március 12. és 19. között, a választási helyzetet szimuláló borítékos módszerrel végzett kutatása szerint.

Egyéb pártot említett 2 százalék, 19 százalék viszont egyik pártot sem választotta, míg további 6 százaléknyian nem válaszoltak a pártpreferenciára vonatkozó kérdésre – tartalmazza a Tárki közleménye, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.

A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 51 százaléka mellett a Kormányváltók 21 százalékos, a Jobbik 20 százalékos, az LMP pedig 6 százalékos támogatottságot élvez. Egyéb pártok összesen 2 százalékot kapnának.

Választási részvételét a kérdezettek 54 százaléka ígéri biztosra. Közölték: vélhetőleg a tényleges részvételi arány ennél magasabb lesz, és a részvétel mértéke alapvetően befolyásolhatja az eredményeket. Az alacsonyabb részvétel a jobboldali pártoknak kedvez, mert az ő bázisuk a legelkötelezettebb.

A kisebb mértékű választói aktivitás egyértelműen kedvezőtlen az LMP számára, amelynek ezen a parlamenti bejutása múlhat. A baloldali ellenzéki lista is kedvezőbb eredményre számíthat, ha sikeresen mozgósít.

A Tárki mandátumbecslésbe az új választási szisztéma okán nem vállalkozott és nem is fog a választásokig, mint írták, legfeljebb az feltételezhető, hogy a listás szavazatok mintegy fele a Fidesz-KDNP-re, néhány százalékponttal több mint 20 százaléka a Kormányváltókra, közel 20 százaléka a Jobbikra, 6-8 százaléka az LMP-re és néhány százalék a parlamenti küszöböt el nem érő kis pártokra fog jutni.

Az Orbán-kormány maradását preferálók 79 százaléka Fidesz-szavazó – közölték -, 6 százaléka a Jobbikra voksolna, míg 9 százaléknyian nem mondják meg pártpreferenciájukat, a válaszadók fennmaradó része pedig más pártokkal szimpatizál.
Akik kormányváltást szeretnének, azok 38 százaléka az MSZP-Együtt-PM-DK-Liberálisok alkotta Kormányváltókra szavazna, 32 százaléka a Jobbikkal, 9 százaléka a LMP-vel, míg 10 százaléka egyik párttal se szimpatizál – ismertette a Tárki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik