Belföld

Horthy-szobor a Horthy téren

Az egykori kormányzó szobrát a róla elnevezett téren avatják föl a Somogy megyei Kerekiben.

Kapcsolódó cikkek

Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy IstvánMártírok és Hősök Alapítvány elnöke a rendezvény főszervezőjeként arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy 72 év után avatnak újra egész alakos Horthy Miklós-szobrot az országban. A szobrot az alapítvány mellett Kereki alpolgármestere, Csicsai László, valamint Sas Attila vállalkozó állíttatja. A rendezvényre két-három ezer vendéget várnak, köztük a Horthy család, valamint vitézi és lovagi rendek tagjait.

Marton Lajos, az 570 lakosú somogyi falu független polgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy a település öt független tagból álló testülete jóváhagyta a szoborállítást, ő maga nem támogatja, de elfogadja a testület többségének akaratát. Mint mondta, Horthy Miklóshoz annyi köze van Kerekinek, hogy a kormányzó többször is vadászott a környékén. A Szántódról Kaposvár felé vezető úton, a település bejáratánál, egy szemétlerakó felszámolásával alakították ki az elmúlt években azt az autós pihenőhelyet, amelynek tavaly ősszel a Horthy Miklós tér nevet adta a település testülete. Oda kerül a csaknem két méter magas, fából faragott Horthy-szobor, Kücsön Norbert alkotása.

A polgármester szerint a szoborállítás megosztja a falut. Hangsúlyozta, szeretné, ha másról lenne híres a település, és nem válna politikai csaták színterévé. Hozzátette: nem kapott meghívót a rendezvényre, de a „sorok között, hátul” a falu elöljárójaként részt kíván venni rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik