A tüntetésen, amelyet a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete (TGFSZ) hirdetett meg, mintegy 200, több személyi fuvarozó céghez tartozó sofőr vett részt. A taxisok a Hősök terén gyülekeztek járműveikkel, majd rövid beszédek elhangzása után járműveiket hátrahagyva, rendőri biztosítás mellett, gyalogosan indultak el az Andrássy úton a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat.
A menet elején egy fekete lepellel letakart koporsót hat, feketébe öltözött taxis vitte a vállán, arcuk elé Komáromi Endrének, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a fotóját tették. A koporsó mögött – amelyre azt írták, “Budapesti Magántaxi, élt 30 évet” – tucatnyi autót toltak a megmozdulás résztvevői, így demonstrálva, hogy a legújabb rendelkezések szerint jelenlegi járműveik alkalmatlanná válnak a személyi fuvarozásra. Néhány járműre transzparenseket tettek és fekete lufikat aggattak, és a kocsikat nők és gyermekek is tolták, tudatván, sok esetben az autó egy 5-6 tagú család mindennapi megélhetését biztosítja.
A Kodály köröndnél a megmozdulás szervezői egy teherautó platójáról kollégáikhoz szólva azt mondták, most eltemetik múltjukat, jövőjüket, autóikat és az egzisztenciájukat. Mindezt demonstrálva két, “Taxibontó konténer – BKK” feliratú tábla között áttolták az autóikat. Ismertették a járművek műszaki adatait, amelyek szerint autóik a legújabb rendelkezések szerint azért nem lennének alkalmasak személyszállításra, mert az életkoruk meghaladja a 10 évet, a motorjuk térfogata az előírt 1600 köbcentiméternél kisebb, teljesítményük nem éri el a meghatározott kilowattszámot, esetleg az előírtnál kisebb a gépkocsik csomagtartójának térfogata.
Farkas Zsolt, a TGFSZ elnöke az MTI-nek azt mondta: már egy évvel ezelőtt petícióban követelték a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetőitől, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint 6 ezres létszámát, és vezessék be a taxisokat ellenőrző rendszert.
Hozzátette: 6.221 jármű rendelkezik taxiengedéllyel, ezekkel az autókkal csaknem nyolcezer ember dolgozik, és a gépkocsiknak 328 taxiállomás 1400 férőhelyén kellene osztozniuk. Hozzáfűzte, Komáromi Endre, a taxidrosztokat üzemeltető kft. vezetője 500 új férőhelyet ígért egy évvel ezelőtt, amikor átvette petíciójukat a Városháza előtt, de ez nem teljesült.
Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői azt is, hogy amennyiben követeléseiknek nem tesznek eleget, az 1990. októberi taxisblokádjához hasonló megmozdulást szerveznek.
A taxistüntetésen a Főtaxinak mindössze egyetlen autója vett részt. A társaság szóvivője, Vizy András az MTI-nek azt mondta: a BKK taxiszolgáltatásokra vonatkozó egységesítésének néhány pontjával a Főtaxi sem ért egyet. Ugyanakkor hozzátette, meggyőződésük, hogy a taxisok helyzetének békés és minden érdekelt fél számára elfogadható rendezése nem utcai megmozdulásokkal, hanem jól előkészített, többoldalú egyeztető tárgyalásokkal érhető el.
Dudás Zoltán a Főtaxi igazgatója korábban, még a demonstráció előtti napokban az MTI-nek úgy fogalmazott, szervezetileg nem támogatták a megmozdulást, de jelezte, minden fuvarozójuk magánvállalkozó, így nem tilthatják meg számukra, hogy részt vegyenek a tüntetésén.
A tüntetés végén a taxisok gyalogosan tértek vissza a Hősök terére, majd a több mint kétszáz, ötös oszlopba felsorakozott gépkocsi kisebb forgalmi akadályt képezve elhagyta a demonstráció helyszínét.