Belföld

Rogán kiakadt a diákvezetők viselkedésén

Rogán Antal szerint "nem volt túl udvarias dolog" a diákvezetők részéről, hogy megszakították a tárgyalást Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterrel.

Rogán Antal a Mokka című műsorban azt mondta: a felsőoktatás ügyében a diákok által követelt hat pontból ötöt gyakorlatilag teljesít a kormány, hiszen jövőre többen járhatnak ingyen egyetemre, főiskolára, mint idén. Szerinte csak a hallgatói szerződés ügyében van vita, ezt azonban olyan sarkalatos pontnak tartotta, amitől nem tudnak eltérni, mert – mint mondta – Magyarország ma nem engedheti meg azt a luxust, hogy Németországnak, Norvégiának vagy Angliának képezzen orvosokat.

Arra a felvetésre, hogy ha a követelések 80 százalékában egyetértenek, miként lehet, hogy a diákok mégis otthagyták a keddi tárgyalást, a frakcióvezető azt mondta: “Nem volt túl udvarias dolog egyébként felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben (…) végig megvolt a nyitottság“. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Balog Zoltánban most is megvan a nyitottság, ezért akár ma visszamehetnének hozzá a hallgatók vezetői, és a miniszter hajlandó lenne velük tárgyalni a részletekről.

Szerinte a ponthatárok megállapítása miatt is érdemes lenne, ha a diákok részleteiben is egyeztetnének a tárcavezetővel. Az ilyen tárgyalásoknak van értelmük, “nem érdemes faképnél hagyni a minisztert az asztalánál, mert ő közösen szeretne döntéseket hozni a diákokkal” – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Rogán Antal arról is beszélt, hogy a mostani tüntetések abban erőteljesen különböztek a korábbi korszakoktól, hogy bárhová mentek a diákok “nem könnygáz várta őket”, hanem, ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel, és minden alkalommal nyitott ajtókat találtak, amikor tárgyalni akartak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik