Belföld

Vágó István a Facebookon fakadt ki

Vágó István a Facebookon szomorkodik, amiért a baloldal súlyos vereséget szenvedett a 2014-es választásokon. Az ország kvízmestere előbb azokat osztotta ki, akik a baloldalt kritizálták, vagyis, ahogy ő fogalmaz, a “fikázókat”.

“Búcsú a bűnbaktól.

Tisztelt fikázók, mi lesz veletek? Eddig még volt valaki, akinek a nyakába varrtátok a várható, majd bekövetkezett vereséget, de most, hogy az összefogás pártjai ismét önállóan indulnak a következő választáson, kire zúdítjátok majd az indulataitokat? A beteges fóbiáitokat? Persze, ti megmondtátok. Ez hiteles, az hiteltelen. Új arc kell vagy “leharcolt” figurák? Többet foglalkoztatok az ellenzéki győzelem lehetetlenségével, mint a Jobbik erősödésével. 2006-tal, mint 2014-gyel. Egy szakácskönyvvel, mint a felcsúti stadionnal. “Trükkök százaival”, mint trükkök ezreivel. Kicsit se érzitek felelősnek magatokat a kialakult helyzetért? Miről fogtok majd írni legközelebb? “Az elkúrásról”? Arról, hogy “Nem azt mondták, Feri!”? Az aggodalmaitok passzé, kereshettek új céltáblát. Ennek ugyanis most már vége, szegény barátaim. Én nem tudom, kinek szurkoltatok idáig – ha volt ilyen egyáltalán. Vagy a “mindenki hülye” nyegle alapállása lenne munkásságotok értelme? Tekintsétek ezek után, kérlek, a nektek oly ellenszenves kis csoportosulás létezését fájdalmas adottságnak, amellyel nem érdemes annyit foglalkozni. Vagy legalábbis nem többet, mint a politikai palettán található többivel.
Aztán majd meglátjuk.”posztolta ki Vágó.

A fikázókat fikázó poszt után egy újabb következett, ahol már konkrétan a DK-t siratja.

“Kései okoskodás: ha a DK egymaga indul, ma gond nélkül lenne frakciója. Már januárban nagyobb volt a támogatottsága, mint az LMP-é most. És senki se agyalna azon, ki a hibás az ötpártiak vereségéért”vélekedett Vágó, aki ezek szerint még mindig úgy véli, hogy Gyurcsány Ferenc népszerű politikus, és a a volt miniszterelnök egyáltalán nem felelős azért, hogy a Fidesz újra kétharmadközeli eredményt ért el a választásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik