Belföld

A gyulai kolbászon veszett össze Lázár és Csányi?

Egy csődközeli helyzetbe került élelmiszeripari cég, a gyulai és csabai kolbászt is gyártó húskombinát miatt különbözhetett össze Lázár János az OTP elnök-vezérigazgatójával - írja a HVG.hu

A Fidesz frakcióvezetője az állam segítségéért lobbizik a Gyulai Zrt. megmentése érdekében, ám ez információink szerint nem lenne ínyére a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó vetélytársnak, a Bonafarm-csoportnak. Miközben – Csányi nevét ki nem mondva – Lázár egy interjújában arról beszélt, hogy a bankár vállalkozásai polip módjára hálózzák be az országot, a fideszes politikus családjának érdekeltségébe tartozó agrárcég üzleti kapcsolatban áll a Bonafarmmal.

„Egy-egy bankkonglomerátum születéséről az elmúlt húsz évben, hogy hogy jött létre egy magyarnak tűnő nagy bank, annak a vezetője milyen hatást gyakorol a magyar gazdaságra, a magyar társadalomra, a magyar politikára. Polip módjára hogyan hálózza be az országot, erről kellene beszélni” – mondta a Rádio Q-nak adott március 8-i interjújában Lázár János, amikor a nagy politikai befolyással bíró gazdasági szereplőkről beszélgetett a műsorvezetővel.

A Fidesz frakcióvezetője az interjúban azt hangsúlyozta, hogy a demokráciára nem Puch László (az MSZP volt pártpénztárnoka – a szerk.) vagy Simicska Lajos (a Fidesz gazdasági holdudvarának meghatározó szereplője – a szerk.) jelenti a valódi veszélyt. Lázár szerint azért folyik az „oligarcházás”, „ezért megy ez az egész cirkusz, hogy a legérintettebbről óriási erőkkel elterelik a figyelmet”.

További részletek itt olvashatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik