Belföld

Vona Gábor

“Ami a Fidesztől jobbra van, az sötét massza, antiszemitizmus és irredentizmus – azzal nincs mit kezdeni.”

Jobbik körökben – Vona Gábor az elérendő hidakról (168 Óra, 2005. szeptember 27.)

 

Gyöngyösön született Zázrivecz Gábor néven 1978. augusztus 20-án, vérszerinti apai nagyapja nevét egyetemistaként vette fel. Nős, egy fia van.

Az ELTE bölcsészkarán, történelem szakon diplomázott, három évig pszichológiát is hallgatott. Az egyetem elvégzése után alkalmazottként ingatlanokat adott bérbe, aztán egy sporttelepen lett mindenes, utóbb egy biztonságtechnikai, majd egy szoftverfejlesztő cégnél dolgozott értékesítőként.

Az egyetem alatt HÖOK-os, elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi alapszervezetének. 2002-ben Orbán Viktor meghívására tagja a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek, ahonnan 2003-ban kilép.

1999-ben részt vesz a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) megalapításában. 2001-ben belép a Fideszbe, ahonnan akkor távozik, amikor a Jobbik párttá alakult. 2003 őszén a Jobbik egyik alelnökévé, a 2006. novemberi tisztújításon elnökké választják.

2007 nyarán alapító tagja és első elnöke a Magyar Gárda Egyesületnek.

A Jobbik a 2009-es európai parlamenti választáson a 3. legnagyobb erő lett, a 2010-es országgyűlési választásokon a listás szavazatok 16,67 százalékát szerzi meg, Vona a Heves megyei listáról jut be, s lesz a párt első frakcióvezetője.

Egy igen régi interjú vele itt.


Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik